4p

Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.

Enyhe csökkenéssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) – írja az MTI. A BÉT részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.

Az OTP árfolyamában 40 135 forintnál húzódik fontos támasz, letörése esetén 38 680 forintnál adódhat a következő erősebb technikai szint, míg felül az 50 napos mozgóátlag képez ellenállást 41 002 forintnál – mondta az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, Varga Zoltán. Szerdán az OTP-részvények ára 180 forinttal, 0,45 százalékkal 40 150 forintra csökkent, forgalmuk 15,4 milliárd forintot tett ki.

A Mol grafikonján 3700 forintnál látható a következő támasz, 3822 és 3900 forintnál pedig ellenállási szintek húzódnak. Varga szerint segítheti a Mol árfolyamát a Mol-NIS megállapodás, amelyet szerdán piaczárás után tettek közzé. A szerb energiaügyi miniszter szerdán közölte, hogy ha a Mol megszerzi az orosz tulajdonrészt a NIS-ben, akkor Szerbia növelni fogja saját részesedését a vállalatban, és a stratégiai döntéshozatalra is befolyása lesz. A Mol vállalja, hogy a pancsovai finomítót magas kapacitáskihasználtsággal működteti. A Mol és a Gazprom nagy vonalakban már megállapodott, jelenleg véglegesítik a feltételeket. Szerdán a Mol árfolyama 92 forinttal, 2,36 százalékkal 3800 forintra esett, 4,5 milliárd forintos forgalomban.

A Richter a 11 855 forintos támasz alatt zárt szerdán, a következő szint 11 670 forintnál látható, míg ellenállás 12 040 forintnál. Szerdán a Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 820 forintra mérséklődött, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom a 2736 forintos ellenállás alatt akadt el, míg támasz 2625 forintnál húzódik. Az előző nap a Magyar Telekom 28 forinttal, 1,02 százalékkal 2708 forintra gyengült, forgalma 2,0 milliárd forint volt.

Ismét 50 euró felett az európai gázár

Az európai tőzsdék vegyesen nyitottak csütörtökön, eközben emelkedtek az energiaárak. A páneurópai STOXX 600 index 0,04 százalékos emelkedéssel nyitott, míg az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,11 százalékkal erősödött. A londoni FTSE 100 index 0,02 százalékkal került feljebb, a frankfurti DAX index ugyanakkor 0,03 százalékkal csökkent, a párizsi CAC 40 index pedig 0,09 százalékos mínuszban kezdte a napot. A milánói FTSE MIB index 0,32 százalékos emelkedést mutatott, a madridi IBEX 35 index pedig 0,14 százalékkal erősödött.

A befektetői hangulatot továbbra is óvatosság jellemezte az Európai Központi Bank kamatdöntő ülése előtt. A piaci várakozások szerint az EKB 25 bázisponttal, 2,25 százalékra emeli irányadó kamatát, ami 2023 szeptembere óta az első kamatemelés lenne. A befektetők figyelme elsősorban Christine Lagarde elnök nyilatkozataira és a további monetáris politikai kilátásokra irányul.

A piacokat a közel-keleti fejlemények is befolyásolták. Az Egyesült Államok és Irán között újabb katonai összecsapások történtek, ugyanakkor a piacok arra számítanak, hogy a diplomáciai tárgyalások folytatódhatnak, ami mérsékelte a kockázatkerülést.

A nemzetközi árupiacokon emelkedtek az energiahordozók jegyzései. A WTI nyersolaj hordónkénti ára 90,59 dolláron állt, ami 0,62 százalékos növekedést jelentett, míg az északi-tengeri Brent olaj ára 93,50 dollárra emelkedett, 0,43 százalékkal haladva meg előző napi értékét. Az európai TTF földgáz referenciajegyzése 50,64 euróra nőtt megawattóránként, ami 1,31 százalékos emelkedésnek felel meg. Az energiaárakat továbbra is a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság és a közel-keleti konfliktus alakulása mozgatja.

A nemesfémek piacán az azonnali arany ára unciánként 4095,88 dollárra emelkedett, ami 0,6 százalékos drágulást jelentett.

A devizapiacon a dollárindex 100 pontra mérséklődött, 0,04 százalékkal alacsonyabb szintre az előző napihoz képest. Az euró árfolyama 1,1543 dollárra emelkedett, ami 0,05 százalékos erősödést jelentett. A közös európai valuta árfolyamát az EKB várható kamatemelése támogatta.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45690 45320 45690 +0,86% 45660 45690 1 090 087 240 HUF 2026-09-25 10:28:16
MOL 5205 5205 5260 -0,86% 5205 5210 207 294 700 HUF 2026-09-25 10:27:30
MTELEKOM 2542 2536 2546 -0,08% 2542 2544 25 175 754 HUF 2026-09-25 10:27:51
RICHTER 12570 12530 12640 -0,63% 12550 12570 177 704 230 HUF 2026-09-25 10:26:02
OPUS 276 275 284 -1,43% 276 279 1 998 425 HUF 2026-09-25 10:23:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG