2p

Gyengélkedik a börze. 

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 286,84 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel 99 634,76 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 17,5 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BUX csak annak köszönheti az emelkedést, hogy megállt az OTP napok óta tartó visszaesése. A 29 ezer forint alatti árfolyam bizonyára vonzó a befektetőknek, de összességében a BÉT még mindig gyengélkedik, a fellendülés jelei egyelőre nem látszanak – tette hozzá Varga Zoltán.

  • A Mol árfolyama 14 forinttal, 0,5 százalékkal 2796 forintra csökkent 868,2 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 1,01 százalékkal 28 890 forintra erősödött, forgalmuk 12,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,86 százalékkal 1852 forintra esett, forgalma 245,5 millió forint volt.
  • A Richter maradt 9870 forinton, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 9259,80 ponton zárt csütörtökön, ez 27,89 pontos, 0,3 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Így zárt Európa

A londoni FTSE-100 mutató 0,21 százalék, a frankfurti DAX-index 1,35 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,87 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,67 százalékkal nőtt. Milánóban 0,84 százalékos, Madridban 0,31 százalékos nyereséggel zárult a kereskedés.

Az európai tőzsdezárás után New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,22 százalékos, az S&P 500-as index 0,55 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,97 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,44 dollárral, 0,65 százalékkal, 67,51 dollárra csökkent.

Az arany határidős jegyzése 3676,45 dolláron állt unciánként, 1,11 százalékos (41,35 dolláros) gyengüléssel.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, októberi jegyzésében 1,33 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 32,83 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 42,83 eurón, egy éve 34,43 eurón, két éve 44,64 eurón zárt.

(MTI) 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45970 45750 46280 +0,04% 0 0 10 079 672 870 HUF 2026-07-01 17:06:54
MOL 3668 3668 3778 -0,86% 0 0 2 364 872 284 HUF 2026-07-01 17:13:58
MTELEKOM 2626 2624 2666 -0,91% 0 0 864 662 466 HUF 2026-07-01 17:08:42
RICHTER 12120 12070 12230 +0,58% 0 0 1 039 435 840 HUF 2026-07-01 17:14:46
OPUS 355 355 367 -1,11% 0 0 42 745 658 HUF 2026-07-01 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:00
 Összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Ennyibe kerül most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:49
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG