3p

Alulteljesítő volt a budapesti tőzsde.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 650,52 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 115 909,58 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az elmúlt napokhoz képest alacsonyabb forgalomban alulteljesítő volt a budapesti tőzsde. A BUX nem a nemzetközi enyhén pozitív hangulatot követte, Európában a hadiipari részvények emelkedtek az amerikai bejelentések hatására.

Az előző napok emelkedő trendje a BÉT-en megfordult, profitrealizálásba kezdtek a befektetők.

A vezető részvényekkel kapcsolatos hír nem érkezett, az év eleji nagyobb forgalom és árfolyamemelkedés a portfóliók átalakításának eredménye lehetett – vélekedett az elemző.

  • A Mol 58 forinttal, 1,83 százalékkal 3112 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 0,67 százalékkal 36 800 forintra esett, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1840 forintra erősödött, forgalma 639,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,78 százalékkal 10 280 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 10 165,35 ponton zárt csütörtökön, ez 16,61 pontos, 0,16 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Mi történt Nyugat-Európában?

A londoni FTSE-100 mutató 0,04 százalék mínusszal, a frankfurti DAX-index 0,01 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,12 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,12 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,25 százalékos, Madridban 0,23 százalékos nyereséggel zárult a kereskedés. Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,58 százalékos pluszban, az S&P 500-as index 0,04 százalékos mínuszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,59 százalékos veszteséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,39 dollárral, 2,32 százalékkal, 61,35 dollárra emelkedett. Az arany határidős jegyzése 4470,36 dolláron állt unciánként, 0,18 százalékos (7,86 dolláros) erősödéssel. Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, februári jegyzésében 3,88 százalékkal csökkent az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 27,66 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 32,88 eurón, egy éve 42,37 eurón, két éve 34,50 eurón zárt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45950 45550 46200 +0,94% 0 0 22 335 708 630 HUF 2026-06-30 17:07:54
MOL 3700 3660 3716 +0,65% 0 0 2 484 953 914 HUF 2026-06-30 17:05:19
MTELEKOM 2650 2604 2666 +0,15% 0 0 2 313 335 362 HUF 2026-06-30 17:06:31
RICHTER 12050 12050 12260 -0,17% 0 0 3 210 970 890 HUF 2026-06-30 17:12:54
OPUS 359 352 362 +0,28% 0 0 20 141 465 HUF 2026-06-30 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG