2p
A héten minden nap akadt valamilyen drámai tőzsdei esemény, ma a Richter zuhant 6,5 százalékkal. A Mol is kapott rendesen, sziklaszilárd viszont az OTP. Amerika a tegnap újabb nagy zuhanás után ma nagy pluszban indított, de ez napközben elfogyóban volt. Szakadatlanul zuhan az olaj, újra lejjebb került az arany is, idei mélypontján a forint.

Igazán izgalmas héten vagyunk túl, a korábbi, több mint egy éves szakadatlan emelkedést időszerű korrekció követte a tőzsdéken, de akkora, hogy lényegében összeomlásnak tűnik. Mindazonáltal komoly szintek nem sérültek, eddig még az emelkedő trend sem tört meg, a következő hetek kérdése, hogy megelégszik-e ennyivel a piac.

Európa ma egy százalék fölötti mértékben esett, legnagyobb mértékben a francia index, 1,7 százalékkal. A DAX 12 ezer ponthoz közeledve komoly támasz szinthez ért, nagyon rossz hangulat kellene ahhoz, hogy ezt letörje.

A BUX 1,44 százalékkal került lejjebb 38 230 pontig, de ezt legnagyobb részt a 6 és fél százalékkal 5985 forintig zuhanó Richter okozta. A gyógyszergyárral kapcsolatban rossz hír látott napvilágot egyik fontos készítményével kapcsolatban, de hozzá kell tenni, hogy máshol is adták ma a gyógyszerszektor papírjait, így a két hatás összeadódhatott.

A Mol, amely már tegnap is megroggyant, majd ma nagy mélységeket nézett meg napközben, végül csak 1 százalékkal esett 2858 forintig. Remekül viselkedett viszont az OTP, amit szépen tart a 11 ezer forintos szint, és ma még emelkedni is tudott 80 forinttal, 11 200-ig.

Óriási, egy milliárdos forgalma volt az Appeninnek, amely tegnap is, ma is újabb ingatlanok megvásárlásáról számolt be, fel is szaladt a papír 720 forintig, de zárásra visszaesett 663-ra, ami alig több mint az előző napi záróár.

WTI olaj, több napos esés

Tovább esik az olajár, a WTI immár 60 dollár alatt van, a Brent 63,50. Az arany is esik, 1316 dollárt adnak érte. Meglehetősen rossz formában a forint: 312,50 az euróhoz képest.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42970 42980 7 193 882 830 HUF 2026-11-05 14:35:08
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 431 597 900 HUF 2026-11-05 14:35:23
OPUS 204 202 214 -4,88% 204 205 16 959 916 HUF 2026-11-05 14:31:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG