2p
Elemzők szerint a fontosabb nyugat-európai tőzsdék gyengüléssel nyithatnak pénteken.

Az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 51 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 96 ponttal, a párizsi CAC-40 index 40 ponttal csökkenhet nyitáskor.

Csütörtökön nagyot estek az amerikai indexek New Yorkban, és péntek kora reggel a fontosabb ázsiai részvénypiacokon is eladási hullám volt tapasztalható. 

A nemzetközi hatások Európában is éreztethetik hatásukat, ezért számítanak gyenge nyitásra. Az európai államkötvények iránti kereslet viszont nőhet, mert biztonságot nyújthatnak az ingatag részvények helyett. 

Evan Lucas az IG piaci elemzője szerint nincs nagyobb esemény vagy látható minta, amely megmagyarázná a jelenlegi piaci eseményeket, de annyi biztos, hogy az amerikai részvénypiac egy technikai ellenállási ponthoz ért.

Eugene Peroni, az Advisors Asset Management igazgatóhelyettese szerint csak rigorózus piaci korrekció zajlik Amerikában, ahol gyorsan cserélnek gazdát a részvények. Ő ennek ellenére nem hisz abban, hogy tartósan kell számítani a részvényárfolyamok csökkenésére.

Ilyen adat jön ma

Pénteken jelenik meg a márciusi német infláció végleges adata, és a márciusi amerikai termelői árak statisztikája.

Így zárthat Ázsia

A fontosabb indexek mind gyengültek, leginkább az amerikai részvénypiacról átterjedő kedvezőtlen befektetői hangulat miatt.

Tokióban a japán Nikkei-225 index 2,51 százalékos, 235,62 pontos csökkenéssel 13 941 ponton állt zárás előtt fél órával. A japán részvényárfolyamok éves mélypontra süllyedtek a japán jennek a dollárral szembeni megerősödése, a külföldi befektetők részvényeladásai és az Amerikából átszűrődő negatív hatások miatt.

Szöulban a dél-koreai Kospi index 0,83 százalékkal, 16,58 ponttal csökkent és 1992 ponton állt. Amerikában a technológiai cégek részvényei gyengültek sokat csütörtökön, és ezt a trendet követte Dél-Korea is pénteken. A Samsung Electronics részvényárfolyama 1,23 százalékkal, a Naver Corporation részvényárfolyama 3,14 százalékkal csökkent.

A tokiói tőzsdénél tovább nyitva tartó kínai piacokon szintén visszaestek a részvényárfolyamok. A sanghaji tőzsde 0,58 százalékkal, a hongkongi tőzsde 0,79 százalékkal gyengült reggelre.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41680 40560 41690 +3,42% 41670 41680 13 226 784 200 HUF 2026-10-12 12:40:46
MOL 4982 4810 5055 -1,44% 4982 4986 2 316 691 214 HUF 2026-10-12 12:39:34
MTELEKOM 2544 2530 2562 -0,70% 2542 2544 190 644 318 HUF 2026-10-12 12:40:14
RICHTER 12400 12300 12440 +0,40% 12400 12420 126 075 160 HUF 2026-10-12 12:36:14
OPUS 248 248 254 -1,39% 248 248 2 509 252 HUF 2026-10-12 12:36:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
Részvény / Deviza / Áru A forint jól bírja a húszi rakétákat
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:39
A húszik rakétatámadásai és a szaúdiak légicsapásai sem tudják a forintot gyengülő pályára lökni.
Részvény / Deviza / Áru Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
Eidenpenz József | 2026. október 12. 05:43
Miért esett mintegy három hét alatt húsz százalékot az OTP, majd miért ugrott órák alatt öt százalékkal? Hogyan áll az orosz üzletág helyzete, és miért merült fel a kiszállás gondolata? Mi köze Franciaországnak és a Hormuzi-szorosnak az OTP árfolyamához?
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a magyar tőzsde, több mint 6 százalékot ugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 17:47
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 3,28 százalékkal erősödött pénteken. A lendületet elsősorban az OTP adta, amelynek árfolyama 6,42 százalékkal emelkedett, miután a bank újabb, 50 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programra kapott engedélyt.
Részvény / Deviza / Áru Magukhoz tértek az amerikai technológiai részvények
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 15:53
Pluszban kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt emelkedett a nyitást követően, miután a technológiai részvények visszapattantak az előző napi eladási hullám után.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment az OTP a tőzsdén, több mint 2500 forinttal drágult a részvény
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:44
Látványos ralit produkált pénteken az OTP a Budapesti Értéktőzsdén: a bankpapír árfolyama 6,76 százalékkal emelkedett délután fél háromig. A BUX indexet is jelentősen felhúzta a bankrészvény erősödése, miközben a Mol veszített értékéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG