2p
A pénteki drámai esés után ma emelkedik az OTP, és az utóbbi idők kedvencei, az Opus, a Konzum és az Appeninn is jó formában vannak. A világ tőzsdéi továbbra is a magasban, a vég nélkül szárnyaló McDonald’s komoly korrekcióba kezdett. Kis csökkenés után is a magasban az olajár.

A múlt hét utolsó napján a gyorsjelentése után nagyon megütötték az OTP papírját és a Mol is esett, de ez valószínűleg inkább csak annak volt köszönhető, hogy előtte nagyot emelkedtek az árfolyamok, és időszerű volt már egy profitrealizálás. Ma azonban egy százalékot emelkedik a papír 10 150 forintig, miközben a Mol és a Richter ma csak kismértékben mozdulnak.

Szárnyal az Opus, a Konzum és az Appeninn: az Opus 4,6 százalékkal van feljebb 567 forinton, a Konzum 2800 forint, ez 3 százalékos bővülés, az Appeninn 766 forint, ez 6 százalékos erősödés.

Amerikában és Európában a tőzsdék egyaránt történelmi csúcsaik közelében állnak, ellenben az eddig idén szárnyaló McDonald”s érdemi komoly esésbe kezdett.

McDonald's

Az olajár kismértékben csökkent, de ez szinte észre sem vehető ahhoz a ralihoz képest, amit az elmúlt hetekben produkált. A WTI 56,70 dollár, a Brent 63,60. Az olajkitermelők igen boldogak lennének, ha ez az árfolyamszint tartósan fennmaradna.

Brent olaj

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39000 38530 39470 -1,76% 39000 0 28 546 936 920 HUF 2026-04-09 17:05:28
MOL 4008 3956 4008 +0,25% 0 0 1 788 163 998 HUF 2026-04-09 17:05:01
MTELEKOM 2230 2216 2242 -0,09% 0 2230 1 398 327 976 HUF 2026-04-09 17:05:11
RICHTER 12400 12260 12580 -1,51% 0 12400 5 468 998 680 HUF 2026-04-09 17:05:12
OPUS 430 426 441 -4,02% 430 0 182 788 662 HUF 2026-04-09 17:05:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek az árfolyamok New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:14
Megörültek a híreknek a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:26
Jelentős indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az amerikai-iráni fegyverszünetet nyugtázva. Az olaj ára ezzel párhuzamosan nagyot zuhant, a dollár gyengült, az arany ára emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru A világ néhány szoroson múlik
Gajda Mihály | 2026. április 8. 15:22
Az elmúlt hetekben a világ figyelme a Hormuzi-szorosra szegeződött. Irán lezárta a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát, és hirtelen mindenki szembesült azzal, mennyire törékeny a globális gazdaság. Ami most történik, nem egészen váratlan. A Concordeblog néhány évvel ezelőtt cikksorozatban vette végig azokat a szűk tengeri szorosokat, amelyeken a világgazdaság jelentős része halad át.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG