2p
A Gazprom ismét 400 dollárt kér Ukrajnától az oda szállított földgáz ezer köbméteréért a két hónapja érvényben lévő, kedvezményes 268,5 dollár helyett - jelentette be az orosz gázipari óriás vezetője.

Ukrajna nem egyenlítette ki a februári szállítások ellenértékét, és 1,529 milliárd dollárral (346 milliárd forint) tartozik - mondta Alekszej Miller Moszkvában az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint.

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő üdvözölte a Gazprom döntését, mondván, aki nem fizeti ki határidőre a számláit, annak viselnie kell a következményeket.

Oroszország azt követően biztosított kedvezményt a gáz árából Ukrajnának, hogy az azóta hivatalából elmozdított Viktor Janukovics ukrán elnök november végén váratlanul bejelentette: Kijev nem írja alá az Európai Unióval a társulási egyezményt, amelyről évek óta tárgyaltak.

Már előre szóltak, hogy nem tudnak fizetni

Naftogaz ukrán állami gázipari cég hétfő este jelezte a Gazrom orosz vállalatnak, hogy nem tudja teljes mértékben rendezni a leszállított orosz földgáz árát. A Gazprom egyik illetékese azt mondta kedden, hogy a Naftogaz már egy héttel korábban is figyelmeztette erre az orosz gázipari vállalatot.

Jurij Prodan ukrán energiaügyi miniszter szerint a Naftogaznak 400 millió dollárt kellene kifizetnie a februárban leszállított földgázért.

A G7 kifizetné a számlát

A Gazprom szóvivője a múlt hét végén mondta, hogy Ukrajna 1,55 milliárd dollárral tartozik a cégnek, és amennyiben nem tesz eleget kötelezettségeinek, Moszkva nem tud tovább kedvezményt adni az orosz földgáz árából.

Hétfőn a német kormány azt javasolta, a hét vezető ipari hatalom (G7) segíthet Ukrajnának a Gazprom orosz gázipari vállalattal szemben fennálló számlatartozás kiegyenlítésében. A kormányszóvivő szerint erről már a héten megkezdődhetnek az egyeztetések.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40210 39930 40310 +0,50% 40210 40240 3 837 254 840 HUF 2026-02-26 12:52:56
MOL 3500 3494 3550 -0,62% 3498 3502 735 480 820 HUF 2026-02-26 12:53:17
MTELEKOM 2160 2120 2175 +4,85% 2155 2165 3 024 486 055 HUF 2026-02-26 12:53:37
RICHTER 11890 11840 11920 -0,17% 11880 11890 370 685 900 HUF 2026-02-26 12:53:00
OPUS 544 538 545 -0,55% 540 544 41 896 562 HUF 2026-02-26 12:39:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A nap nyertese a tőzsdén a Telekom, ezek voltak az eredményei
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:45
A konszenzusnak megfelelő számok ellenére 5 százalékos pluszban a részvény.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Magyar Telekom árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,57 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt. A Magyar Telekom 5 százalékos pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Vérrel írt, történelmi árrobbanás következhet
Czwick Dávid | 2026. február 26. 10:13
Soha nem látott árszintek jöhetnek, ha megindul az újabb háború, ahogy azt – sajnálatosan – egyre többen rebesgetik. A napokban már fehér házi források is erre utaltak. Az Irán elleni katonai beavatkozás a világgazdaság számára még több bizonytalanságot és bonyodalmat jelenthet. Az emberiségnek tragédiát. Egyedül talán csak az arany lelheti örömét mindebben. A menedékeszköz szerepe és értéke ilyenkor szinte automatikusan jelentősen megugrik. Őrült napok jöhetnek.
Részvény / Deviza / Áru Bizonytalanság van a világban: emelkedik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:01
Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon. Az olaj ára három napi csökkenés után kissé emelkedett. Az arany árát a geopolitikai bizonytalanság emelte tovább.
Részvény / Deviza / Áru Messiás-váró hangulatban a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 07:22
Erősödött a forint, már csak 375 forint az euró.
Részvény / Deviza / Áru Lázba hozta az Nvidia a világot
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 06:25
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Verheti a fejét a falba, ha reggel szaladt be a pénzváltóba
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 18:55
Erősödött szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rekordmagasságba jutott a Richter
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2369,18 pontos, 1,9 százalékos emelkedéssel 127 083,87 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A tengerentúlon is jókedvűen indult a nap
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 15:03
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Rendkívül erős nap zajlik a parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 14:46
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,77 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG