3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A BUX alig változott, bezzeg a nyugat-európai tőzsdék emelkedéssel indítottak szerdán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,70 pontos csökkenéssel, 102 388,13 ponton nyitott szerdán.

A keddi záró értékéhez képest alig változott.

Emelkedéssel indult szerdán a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.

A STOXX 600 index 0,32 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 1,27 százalék emelkedéssel kezdte a szerdai kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,23 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,20 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,63 százalékkal erősödött a nyitáskor. Milánóban az FTSE MIB index 0,65 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,35 százalékos emelkedéssel kezdett.

Az európai részvények drágulásában szerepe lehetett az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének romló munkaerőpiaci helyzetre utaló nyilatkozata, amellyel megerősítette a további amerikai kamatcsökkentésekre vonatkozó várakozásokat.

A piacokat azonban változatlanul nyomás alatt tartják a globális, különösen az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek, valamint a franciaországi politikai bizonytalanság. Annak ellenére, hogy a francia miniszterelnök, Sebastien Lecornu ígéretet tett arra, hogy a 2027-es választásokig felfüggeszti a nyugdíjreformot, enyhítve ezzel a politikai bizonytalanságot.

A ritkaföldfém-ellátás terén kialakulóban lévő amerikai-kínai kereskedelmi háború fenyegetése különösen aggasztja a befektetőket, mivel ezek az anyagok kulcsfontosságúak a fejlett technológiai iparágak számára, így az európai védelmi és technológiai szektorok részvényei is érzékenyek lehetnek rá, árfolyamcsökkenéssel és magas volatilitással reagálnak.

Mindenesetre a technológiai szektorban felfelé ívelhet a tendencia, miután a chipipar egyik nagyágyúja az ASML megrendelései jelentős növekedéséről számolt be. Az Infineon, az Aixtron és a Suss Microtec a Tradegate a tőzsdén kívüli kereskedésben a piaci nyitás előtt egy-két százalékos árfolyam-emelkedéssel reagált erre.

Árfolyam

Szerdán a tőzsdei befektetők mindemellett az euróövezet augusztusi ipari termelési adatait, valamint Franciaország és Spanyolország végleges szeptemberi inflációs adatait is figyelemmel kísérik.

Az olajár május óta a legalacsonyabb szintnél ingadozik. Az európai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára hordónként 58,58 dolláron állt 0,20 százalék, a Brent hordónként 62,21 dolláron 0,29 százalék csökkenéssel.

Az arany ára naponta újabb rekordot dönt, így volt ez szerda reggel is. Az új rekord unciánként 4200 dollár felett állt be. Az európai piacok nyitásakor a spot jegyzés unciánként 4197,46 dolláron állt 1,31 százalékos emelkedéssel.

A dollárindex 98,77 ponton áll 0,28 százalékos csökkenéssel, az eurót 0,27 százalékkal jegyzik erősebben 1,1638 dolláron.

Ázsiában már bezárt a bazár

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdeindexek szerdán. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 1,78 százalékkal, 47 682 pontra nőtt a vezető Nikkei225 index. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 1,57 százalékkal emelkedett.

A már szintén bezárt ausztrál tőzsde 1,03 százalékkal, a szöuli 2,68 százalékkal, a tajpeji pedig 1,80 százalékkal erősödött.

A fél kilenckor még nyitva tartó tőzsdék közül a sanghaji 1,11 százalék, a hongkongi pedig 1,87 százalék plusz jelzett.

Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3 cent emelkedéssel, 62,42 dolláron állt.

Az arany ára unciánként 1,06 százalékkal (44,05 dollárral) 4207,45 dollárra nőtt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41590 41110 41760 -0,62% 41580 41590 3 739 956 590 HUF 2026-11-03 13:58:31
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 5045 5050 1 357 277 422 HUF 2026-11-03 13:58:21
MTELEKOM 2894 2860 2900 +0,63% 2892 2894 441 419 600 HUF 2026-11-03 13:58:23
RICHTER 12940 12840 13000 -0,46% 12950 12970 478 061 370 HUF 2026-11-03 13:55:46
OPUS 196 190 196 +2,08% 194 196 3 572 120 HUF 2026-11-03 13:53:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG