3p

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. Pénteken a BUX 125 061,81 ponton zárt, 2,25 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban, és alig 136 ponttal maradt el a csütörtökön beállított történelmi csúcsától.

A heti forgalom 124,9 milliárd forint volt az előző héten elért 108,2 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek, a hetet az OTP újabb történelmi csúcson zárta. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: csütörtökön hatalmas lendülettel tört új csúcsra a BUX, amely napközben egészen 125 770 pontig erősödött, és 125 197 ponton, eddigi legmagasabb szintjén zárta a kereskedést.

Az emelkedést a Mol vezette, miután szándéknyilatkozatot írt alá a magyar olajtársaság a Gazprom Neftnek a szerb Naftna Industrija Srbije (NIS) vállalatban fennálló 56,15 százaléknyi részesedésének megvásárlásáról. A tranzakció a pancsovai olajfinomítón túl kiterjed a NIS kiskereskedelmi hálózatára, valamint szénhidrogén-kutatási-termelési portfóliójára is. A szándéknyilatkozat tartalmazza a megkötendő adásvételi szerződés főbb feltételeit, beleértve a NIS átvilágításának és a hatósági jóváhagyások kérvényezésének menetrendjét – jegyezték meg. Az ügylet lezárásához az OFAC (Amerikai Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatala) engedélyére, illetve egyéb szerb kormányzati és állami jóváhagyásokra is szükség van, és az adásvételi szerződés aláírására a felek tervei szerint március 31-ig sor kerülhet.

A kisebb kapitalizációjú papíroknál az Alteo a DEPO Erőmű Kft. 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá adásvételi szerződést, ezzel a vállalat saját gázüzemű termelőkapacitása 73 MW-ra növekedett. A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 6,74 százalékkal a Mol erősödött, pénteken a papír 3770 forinton zárt, heti forgalma 27,0 milliárd forint volt. Az OTP árfolyama a héten 2,0 százalékkal nőtt, pénteki záróára 39 250 forint volt, ami új történelmi csúcs, heti forgalma több mint 74,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom jegyzése 0,7 százalékkal emelkedett a héten, a részvény 1934 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, 3,8 milliárd forintos forgalom mellett. A Richter árfolyama a héten 0,5 százalékkal gyengült, záróára pénteken 10 420 forint volt, heti forgalma meghaladta a 13,6 milliárd forintot. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX pénteken 10 354,87 ponton zárt, 49,63 ponttal, 0,48 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél.

Árfolyam

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45950 45550 46200 +0,94% 0 0 22 335 708 630 HUF 2026-06-30 17:07:54
MOL 3700 3660 3716 +0,65% 0 0 2 484 953 914 HUF 2026-06-30 17:05:19
MTELEKOM 2650 2604 2666 +0,15% 0 0 2 313 335 362 HUF 2026-06-30 17:06:31
RICHTER 12050 12050 12260 -0,17% 0 0 3 210 970 890 HUF 2026-06-30 17:12:54
OPUS 359 352 362 +0,28% 0 0 20 141 465 HUF 2026-06-30 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG