2p
Nyugat-Európában gyenge a kereskedés, erről azonban elfelejtettek szólni Budapestnek. A forint továbbra is oldalazgat.

Továbbra is a Fed új elnökének, Jerome Powellnek a keddi kongresszusi meghallgatásán elhangzottak határozzák meg a tőzsdei befektetők magatartását a nemzetközi tőzsdéken. A piaci várakozásokhoz képest ugyanis szigorúbb kamatemelési pályát vetített előre a jegybankelnök, emiatt kedden és szerdán veszteségben zártak a tőzsdék. A hangulat vélhetően ma is kitart, emiatt minden nyugat-európai index egytől-egyig fél-egy százalékos csökkenésben indította a napot.

Nyugat-Európában egyedül az euróövezet februári feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe lehet piacbefolyásoló hatással. Emellett az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szintén ma tette közzé az euróövezet és az EU januári munkanélküliségi rátáját: januárban az eurózónában 8,6, az unióban pedig 7,3 százalék volt a munkanélküliség aránya. Előbbi stagnált, utóbbi 1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Budapestnek elfelejtettek szólni

Mindeközben Budapesten kifejezetten erősen nyitott a kereskedés az elemzők várakozásainak dacára, ők ugyanis stagnálást, illetve kis csökkenést vártak. A BUX némi gyengüléssel, 38 110,84 ponton nyitotta a kereskedést csütörtökön. A Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője, Móró Tamás és az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője, Kiss Mónika is kivárásra számít az OTP esetében, mivel a bank holnap közli a negyedéves gyorsjelentését. Kiss Mónika ugyanakkor hozzátette: a bank menedzsmentje az elmúlt hónapokban megerősítette, hogy 2018-ban 15 százalékkal kívánják növelni a kifizetést.

A legfrissebb árfolyamokért kattints ide! >>>

A Richter esetében sem számíthatunk különösebb elmozdulásra, a Mollal kapcsolatban azonban a Concorde elemzője azt várta, hogy átlépi a 2800-as szintet – ez valóban meg is történt a nyitást követő órákban.

A legfrissebb árfolyamokért kattints ide! >>>

A forint oldalazásba kezdett a nyitást követő enyhe gyengülést követően, jelenleg a 313,80 – 313,50-es szintek között mozog. Az olajár kétnapi esést követően emelkedni kezdett, a Brent 0,32 százalékkal hordónként 64,94 dollárra, a WTI 0,26 százalékkal 61,80 dollárra emelkedett a nyitásban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG