3p
A keddi csúnya esés után az USA-ban stabilizálódtak az árfolyamok. Európában azonban tovább tartott a rossz hangulat, sok index fél-egy százalékkal tovább esett, köztük a BUX is. Nálunk a Richter és az OTP esett nagyot, a Mol viszont emelkedett. Kissé gyengült a forint, megint olcsóbb az olaj.

Reggel Ázsia is követte az előző napi amerikai zuhanást egy méretes eséssel, majd az európai indexek is jókora mínusszal nyitottak. A nap végére az esés mérséklődött, így a német index 0,5, a francia 0,2, a brit 0,7 százalékos mínuszban végzett. Varsó most nagyobbat esett 1,3 százalékkal, a BUX index pedig itthon 0,7 százalékkal csúszott le.

A Mol 0,7 százalékkal felfelé mozdult el, 20 500 forinton búcsúzott. Az OTP 1,1 százalékkal 8210-re, a Richter 1,7 százalékkal 6330-ra, a Telekom 0,8 százalékkal 484 forintra süllyedt. A forint gyengült, 30-40 fillérrel feljebb, 308,90 forinton állt az euró. A dollár esett, de most nem az euróhoz, hanem a jenhez képest, a dollár/jen 0,7 százalékkal 111 alá zuhant.

Trump körül forog

Az olaj egy rossz készletadat nyomán egy százalék feletti esésben is volt, este azonban már csak 0,2-0,3 százalékos mínuszban járt. Az arany és az ezüst újra erősödik.

Az amerikai indexek vegyesen alakultak, az S&P 500 és a Nasdaq 1-2 ezrelékes pluszban, a Dow Jones 0,2 százalékos mínuszban van. "Túl sokat vártak a piacok Donald Trumptól? Ez itt a kérdés" - hangzott el reggel a Bloomberg Rádióban. Miután az amerikai részvénypiac az elnökválasztás óta nem látott mértékben zuhant tegnap, sokan attól tartanak, véget ért a Trump-rali. A befektetők csalódottak, amiért a beígért gazdaság-élénkítés nem halad.

Se Szenátus, se Képviselőház

Villámháború helyett bozótharc Trump politikája – írta ma a Concorde Trading blog. Az egészségügyi reform tervezett csütörtöki szavazása előtt a Képviselőházban sem sikerült meggyőznie a képviselőket, korábban a Szenátusban is kétségessé vált a siker. Így még jobban csúszhat a tervezett adóreform, költségvetési élénkítésről már eleve kevesen beszélnek. Egy sikeres csütörtöki szavazás viszont ismét a vételi oldalt erősíthetné a részvénypiacon.

Megkezdődött a korrekció az Erste Befektetési reggeli hírlevele szerint. Azt gondolják, hogy egyenesen profitrealizálás jött, s még folytatódhat is, mivel továbbra is nagy a bizonytalanság a Trump-féle gazdaságpolitika körül.

Nagyobb esés jön?

Úgy tűnik, hogy a tegnapi kereskedési napon először megtört a Donald Trump által keltett optimizmus, ugyanis megválasztása óta a legnagyobb esést mutatta be a részvénypiac. Minden főbb részvényindex több mint egy százalékos esést mutatott és közben nagyon fontos emelkedő trendvonalakat törtek le. Ezzel akár nagyobb tér is megnyílhat a csökkenés előtt. A kockázatkedvelőbbek „akár meg is lovagolhatnak egy ilyen rövid távú lefele korrekciót, hangsúlyozottan szigorú kockázatkezelést követve” – írják.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG