1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,76 pontos emelkedéssel, 18 556,57 ponton nyitott csütörtökön.

A szerdai záró értékéhez képest 0,46 százalékkal erősödött nyitás után a BUX. A forint-árfolyam stabilizálódásának hatására a részvénypiacon is nyugodtabb kereskedésre számítanak napközben az elemzők. Miközben egy, magyar részvényeket is érintő index átsúlyozása miatt a forgalom a szokásosnál erősebb lehet.

Javíthat az OTP

Králik István, a KBC Securities üzletkötője szerint a kormányzat és a jegybank tegnapi nyilatkozatai, miszerint a kormánynak nem érdeke a forint gyengítése, átmenetileg megnyugtatták a befektetőket, így az elmúlt napok izgalmai után kiegyensúlyozottabb kereskedés várható. A forint stabilizálódásának hatására a részvénypiacon is nyugodtabb lehet a kereskedés.
A kereskedő arra számít, hogy az OTP árfolyama kissé korrigál az utóbbi napokban elszenvedett esés után, a többi papír esetében azonban nem számít számottevő árfolyam változásra.

Csáky Attila, az UniCredit Bank kereskedési igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a bécsi tőzsde által publikált, közép-európai részvényeket tartalmazó CECE index átsúlyozása történik a csütörtöki záróárakon. A magyar papírok közül ez leginkább a Richtert érinti, amelynek nő a súlya az indexben. A szakértő szerint emiatt a zárásban a szokásosnál nagyobb forgalomra lehet számítani.

Több napos esés után emelkedés Európában

A várt stagnálás helyett viszonylag erőteljes emelkedéssel kezdték a csütörtöki kereskedési napot a főbb európai tőzsdeindexek.
A kereskedés kezdetén a londoni FTSE 100 index 0,21 százalék, a frankfurti Xetra DAX index 0,53 százalék, a párizsi CAC 40 index 0,46 százalék, a mértékadó európai vállalatok részvényeinek árfolyamát követő EU Stoxx 50 gyűjtőindex pedig 0,60 százalék nyereséget mutatott.

Tokió csúcson

Vegyesen alakultak a részvényindexek csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, mivel a regionális tényezők jórészt semlegesítették az amerikai gazdasági teljesítmény javulására utaló halmozódó makrogazdasági mutatók hatását.

Tokióban a tőzsde vezető részvényeinek árfolyamát követő Nikkei225 index 141,53 ponttal, 1,16 százalékkal négy és fél éves csúcsra, 12 381,19 pontra, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvény árfolyamát követő Topix index pedig 6,75 ponttal, 0,65 százalékkal 1038,17 pontra emelkedett.

A tokiói árfolyamokat részben a jen dollárral szembeni gyengülése, részben pedig a japán jegybanktól várt további monetáris enyhítő intézkedések emelték meg - a pénzügyi és ingatlanpiaci ágazatok részvényeinek vezetésével. A japán parlament alsóháza csütörtökön fogadta el a kormány jelöltjeit a jegybank elnöki és alelnöki posztjaira. A várakozások szerint a jelölteket pénteken a felsőház is elfogadja.

A szöuli tőzsde Kospi indexe csütörtökön szerény, 0,12 százalékkal emelkedett. A japán részvények kivételével a mértékadó ázsiai vállalatok részvényeinek árfolyamát követő MSCI index 0,7 százalékkal esett csütörtökön. Az index sorban a harmadik napot zárta csökkenéssel.

Az ázsiai tőzsdék többségének csütörtöki gyengülése a kínai párkongresszus eredményével szembeni csalódottságot tükrözi. A piacok több és elsősorban konkrét gazdaságösztönző lépés bejelentését várták az eseménytől. A hongkongi Hang Seng index 0,53 százalékkal, a tajvani Weighted index 0,55 százalékkal, a szingapúri Straits Times index pedig 0,26 százalékkal gyengült. A szárazföldi kínai indexek mérsékelt nyereséget értek el csütörtökön: a sanghaji Composite 0,07 százalékkal, a sencseni Composite pedig 0,29 százalékkal erősödött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG