3p
Ritkán látni ekkora árfolyam-emelkedést, mint amekkorát ma Európában, de az USA is igyekszik, rekordszinten áll a Dow Jones. Főleg a bankok és az olajcégek árfolyama emelkedik, a technológiai papíroknak rossz napja van. Nagyot esett viszont a BUX, mind a négy nagyobb cégünk árfolyama csökkent, de főleg a Mol-é.

Amit pénteken elveszítettek az európai tőzsdék, azt ma bőven visszanyerték: az EuroStoxx 50 index 1,4 százalékkal ment fel, ami nem túl gyakran fordul elő. A német DAX 1,2, a francia CAC 1,5, a brit FTSE 0,9 százalékkal emelkedett. Az amerikai S&P 500 index is 0,3 százalékkal megy fel, a Dow Jones ipari átlag 0,7-el. A Marketwatch szerint ezzel napon belül új csúcsot döntött a Dow.

A technológiai papírokat nem szeretik, a Nasdaq Composite 0,4 százalékos mínuszban van. Még a Tesla is esik, pedig jó hír jött az új modelljéről. Az indexeket az óceán mindkét partján a bankrészvények és az olajtársaságok papírjai húzzák fel. Az USA-ban például a Chevron, a Gloldman Sachs, a JPMorgan és a Walt Disney.

Szembe ment a BUX

Itthon a BUX index szembe ment a trendekkel és 1,2 százalékkal esett. A Mol a nap nagy részében egy százalékos mínuszban volt, aztán a nap végén hirtelen letört, és lett belőle –2,5 százalék (ez 20 745 forint). A Richter egész nap lefelé csorgott, a vége 1,5 százalék és 6961 forint volt. Az OTP 0,6 százalékkal szánkázott le pont 9000 forintra, de volt nap közben sokáig ez alatt is. A Telekom három forinttal 469-re süllyedt.

Száguld az olaj, szakad az arany

A forint erősödött kissé, 308,90 volt az euró. Ezzel eléggé egyedül állt a térségben, mert a złoty, a román lej, a török líra, sőt kissé még a cseh korona is gyengült. A nemzetközi devizapiacokon a dollár végre erősödött, az euróval szemben fél százalékkal lejjebb, 1,1370-nél jár az árfolyam. Jenből is 0,8 százalékkal többet kellett adni a zöldhasúért.

Nagyot ment a múlt héten az olaj, és ma is folytatta: a WTI 1,7 százalékkal 46,80-ra, a Brent 1,4 százalékkal 49,50-re emelkedett. Az arany viszont, vélhetően a dollárerősödés és a kamatvárakozások miatt 1,5 százalékkal zuhan, 1223 dollárra. Az ezüst megint túltesz rajta, 2,7 százalékos a mínusza.

Adatdömping és ünnep

A héten sokféle adat jön, ma a menedzser-indexek napja volt. A kínai Caixin index a vártnál jobb lett, az eurozónás és a német mutató, valamint az amerikai szintén. A brit és a francia viszont a vártnál valamivel rosszabb. Ez a jegybanki jegyzőkönyvek hete is lesz: a FED, az EKB és az MNB is közzéteszi dokumentumait. Az USA-ból fontos munkaerőpiaci adatok is jönnek.

Ma rövidített kereskedés van az USA-ban, itteni idő szerint hétig tart, holnap pedig szünnap lesz a nemzeti ünnep alkalmából.

Eurót vegyenek?

Sorsdöntő szintekhez közelít az euró – írta a KBC Equitas. Idén már sokat erősödött a dollár az euróval szemben, de megfordulhat a trend. A jegyzés az év eleji 1,03 körüli szintekről egészen 1,14 közelébe menetelt, több fontos technikai szintet megtört. Kérdéses, hogy a fundamentumok mekkora erősödést tesznek lehetővé hosszabb távon, de a brókercég szerint technikai alapon az 1,2-es szint elérése is reálisnak tűnik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG