4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ma nagyon jó volt a hangulat a tőkepiacokon, részben az amerikai-kínai kereskedelmi vita enyhülésére utaló jelek, részben az olasz költségvetés körüli enyhülés miatt. A BUX átlag alatti mértében emelkedett, az egyik brókercég szerint a kifulladás jeleit mutatja. Az olaj kritikus szinteken lehet.
A BÉT születésnapi rendezvénye, 2012. június 21.

Valószínűleg az amerikai-kínai kereskedelmi vita fogja ezen a héten a szálakat mozgatni a tőzsdéken, mivel Donald Trump amerikai és Xi Jinping kínai elnök a G20 találkozón tárgyalni fognak. Ma a Fekete Pénteki leárazások után a cyber-hétfő (Cyber Monday) online bevásárlóakciókra figyelnek az USA-ban. Azt várják, hogy 18 százalékkal növekednek majd az eladások, eddig soha nem látott szintre.

Európában az olasz kormány engedékenységre utaló jeleket adott a költségvetéssel kapcsolatos huzavonában, emiatt az olasz tőzsde indexe 2,8 százalékkal ment fel. De a többi európai piacon is kitört az optimizmus, egy-másfél százalékos pluszban voltak a főbb indexek.

Az USA-ban egy százalékos pluszban van az S&P 500 és a Dow Jones, 1,4 százalékkal emelkedik a Nasdaq indexe.

Körúton a Konzum és az Opus

Itthon a BUX kicsit az európai átlag alatt, 0,6 százalékkal emelkedett, az OTP 0,6 százalékkal 11 450-re, a Mol 0,8 százalékkal 3172-re ment fel. A Richter kissé esett, a Telekom lényegében stagnált.

Befektetői körútra indult a Konzum-Opus csoport, a Goldman Sachs szervezésében, öt európai városban mutatják be a leendő egyesült céget. A Konzum majdnem hat, az Opus közel hét százalékkal drágult.

Stabilan stabilon

A forint árfolyama gyengült, 323,50 volt az euró este, 1,1 forinttal feljebb a péntekinél. “Stabilan stabilon a Moody’s-nál” írta az Erste hírlevele a magyar államadósság besorolásáról.

További árfolyamok itt láthatók

“A másik két nagy hitelminősítővel szemben pénteken nem rakták pozitív kilátásúra Magyarország Baa3-as, éppen a befektetésre ajánlott kategóriába eső adósbesorolását. E mögött a fő ok a váratlan szabályozói lépések és a transzparencia hiánya lehettek, hiába csökken az államadósság és nagy a növekedés az országban.” A hírre a brókercég szerint a forint nem reagált érdemben.

Kilőtt az olaj

Az olaj a múlt heti hatalmas zuhanás után ma szépen emelkedik, 2,5-3,0 százalékos pluszban van. Az olajárak az október eleji csúcspontról ezzel együtt is mintegy 30 százalékkal estek.

Fontos szintekhez ért az olajárfolyam a KBC Equitas szerint, technikailag egyre inkább elképzelhető egy fordulat. “A következő napokban több fontos eseményre lehet számítani az olajpiaccal kapcsolatban, a hétvégén tartják a G20 csúcstalálkozót, majd következő héten üléseznek az OPEC tagországok. A kitermelés csökkentésére van kilátás, így rövid távon újra emelkedhet a fekete arany ára” – írták hírlevélben.

Kifárad a BUX?

Fáradófélben a magyar piac az Erste technikai elemzése szerint, fogytán a BUX lendülete. “Az elmúlt napokban már csak mérsékelt emelkedésre volt képes a BUX index, ráadásul az MACD is fordulni látszik, így leginkább már csak oldalazásra lehet számítani a BUX indextől, főként, hogy az OTP, mint egyik legnagyobb komponens is a kifáradás átmeneti jeleit mutatja” – írják.

Található egy rés, ellenállás 39 821 pontnál, támaszt pedig a 38 593 pont jelent. A brókercég szerint a Mol “megállíthatatlanul száguld”, az OTP-nél “zajlik a konszolidáció”, a Richter “letört a háromszögből”.

General fel, General le

A hétvégén ismét nagyot zuhant a bitcoin és a többi kriptodeviza, az utóbbi időben elveszítve értékének mintegy 30-40 százalékát. Ma a vezető kriptodeviza értéke 3800 dollár, kevéssel a hétvégi 3500 körüli mélypont felett.

Az Overstock, amely pénteken még húsz százalék feletti mértékben szárnyalt a kiskereskedelmi egységének eladása hírére, ma 17 százalékkal esik. A General Motors nagy költségcsökkentéseket határozott el, a dolgozói 15 százalékától szeretne megválni a jövőben, hat százalékkal drágul. A General Electric vesszőfutása viszont folytatódik, három százalékkal esik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43070 41700 43450 +3,16% 43050 43070 14 404 219 100 HUF 2026-11-04 16:03:42
MOL 5085 5040 5140 +0,69% 5080 5085 2 398 020 555 HUF 2026-11-04 16:03:28
MTELEKOM 2910 2886 2950 -0,68% 2908 2910 1 058 350 200 HUF 2026-11-04 16:03:28
RICHTER 12950 12910 13120 -0,38% 12940 12950 1 513 930 080 HUF 2026-11-04 16:03:28
OPUS 208 194 211 +5,69% 205 207 39 597 895 HUF 2026-11-04 15:47:40
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG