2p
Kiderült, hol töltötte az elmúlt napokat Kuo Kuang-csang. Nem túl biztató a helyzet.
Kuo Kuan-csang

Visszatért hivatalába Kína egyik leggazdagabb embere a Fosun befektető vállalat alapító elnöke, Kuo Kuang-csang, aki néhány napja ismeretlen helyen tartózkodott, s "eltűnése" miatt felbolydult a tőzsde, cége papírjainak kereskedését pedig fel kellett függeszteni.

Végig a rendőrségen volt?

A legfrissebb jelentések szerint Kuo megjelent a vállalat belső, de nyilvános éves értekezletén, miután "befejezte közreműködését egy folyamatban lévő, de nem a cégét érintő nyomozásban".

A Shanghai Daily című napilap internetes oldalán hétfőn ismertette a Fosun hétvégi közleményét, miszerint főnökük "elsősorban személyes ügyek" révén érintett egy nyomozásban, s bíznak benne, hogy teljesítve kötelezettségét, messzemenőkig együttműködik a hatóságokkal. Részleteket azonban az ügy kényessége miatt nem voltak hajlandóak közölni.

Jó nagyot esett az árfolyam

A Fosun International és Fosun Pharma kereskedését hétfőn újraindították, ezekben Kuónak 41, illetve 16 százalékos részesedése van. Mindkét részvény körülbelül 13 százalékos eséssel nyitott a hongkongi tőzsdén. A cég közölte, hogy szükség esetén vásárolni fog a papírjaiból.

Először múlt csütörtökön este, a Cajhszin pénzügyi, gazdasági magazin internetes oldalán jelent meg, hogy a Fosun Group feje elérhetetlenné vált. A média nyomban arra gyanakodott, hogy Kuót az országban folyó korrupcióellenes kampány végrehajtói érték utol.

Igazi befektetési nagy halak

A Fosunt agresszív nemzetközi terjeszkedései jellemzik, számos külföldi befektetésük volt. Legutóbb a Club Med üdülési csoport részvényeinek megvásárlásával kerültek be a nemzetközi sajtóba, akkor 939 millió eurót költöttek el. Részesedésük van a Folli Follie-ban, a Carusóban és az Ironshore-ban, valamint a Nasdaq értéktőzsdén is jegyzett kínai Bona filmstúdióban is. Nemrégiben 20 százalékban résztulajdonosai lettek a Cirque du Soleil kanadai szórakoztatóipari óriásnak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG