2p
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma a héten 7 milliárd forinttal emelkedett az előző hetihez képest, a vezető részvények árfolyamai kivétel nélkül emelkedtek, így a BUX értéke is nőtt. Napról napra - ez történt a magyar börzén.

A BÉT részvényszekciójának forgalma 41,2 milliárd forint volt, az előző heti 34,6 milliárd után. A BUX 4,89 százalékkal emelkedett egy hét alatt, pénteken 17 339,13 ponton zárt.

Hétfőn a magyar piac egy helyben toporgott. Az, hogy az átlagosnál szerényebb forgalom mellett 1 százalék feletti pluszban tudott zárni, leginkább a Molnak volt köszönhető, amely több mint 300 forintot drágult.

Kedden nagy (több mint tízmilliárdos) forgalom mellett az OTP volt a legerősebb papír. A pozitív külföldi hangulattal együtt emelkedtek a bank részvényei, de a Mol és a Richter is szépen erősödött.

Szerdán közel kilencmilliárdos forgalom mellett, a Mol-részvények árfolyamában - az olajár esése miatt - volt egy kis megingás. A Magyar Telekom és az OTP is viszonylag jól fejezte be a napot.

Csütörtökön az ukrán jegybank bejelentette, hogy kiürült devizatartaléka miatt nem segíti tovább a hrivnya árfolyamát, a valuta csaknem 50 százalékot esett. A Richter árfolyama gyengült legjobban - mintegy száz forinttal - elsősorban a rubellel kapcsolatos félelmek miatt.

Pénteken a forgalom délután, az USA kedvező makroadatai után kezdett emelkedni a BÉT-en. A Mol árfolyamát két kedvezőtlen hír is befolyásolta: a kurdisztáni olajat csak helyben lehet eladni és emiatt hordónként 20 dollárt bukik a társaság, illetve a horvát állam különadót vetett ki az INA-ra, amelyből a Molra - mint résztulajdonosra - 6,5 milliárd forintnyi kuna jut. A Richterrel kapcsolatban pedig az elemzők várakozásait a hétfői (a tőzsdenyitás előtti) gyorsjelentés mozgatta.

Így teljesítettek a blue chipek:

Részvény Változás % Záróár
OTP +7,4 3 920
Magyar Telekom +1,96 364
Richter +2,77 3 825
Mol +6,11 11 730

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46020 45320 46110 +1,59% 46000 46020 5 339 573 630 HUF 2026-09-25 15:28:12
MOL 5180 5175 5260 -1,33% 5175 5180 1 064 048 435 HUF 2026-09-25 15:26:48
MTELEKOM 2556 2536 2558 +0,47% 2554 2556 272 092 908 HUF 2026-09-25 15:27:53
RICHTER 12540 12520 12690 -0,87% 12530 12540 717 077 000 HUF 2026-09-25 15:27:08
OPUS 277 275 284 -1,07% 277 278 9 358 066 HUF 2026-09-25 15:24:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG