3p
A Takarékbank megtette kötelező vételi ajánlatát az FHB részvényeire 533 forintért. A befektetők többre számítottak, esik is az ár. A Konzumnál is tranzakció zajlott, de nehéz követni a több Konzum nevű céget, mindenesetre amelyik a tőzsdén van, ma is emelkedik. Esik viszont a Mol és a Richter.

A nemzetközi piacokon kevés érdekesség történik, miután tegnap Amerika és London zárva voltak, a kínai piacok pedig még ma sem nyitottak ki. Mindazonáltal az európai piacok többsége esik, a francia CAC-40 0,6 százalékkal van lejjebb 5300 ponton, de hasonlóan gyengélkedik a spanyol és a portugál index is.

FHB

A BUX kis mínuszban van 34 030 ponton, a Richter esik 6840 forintig, a Mol 21 955-ig. Megérkezett a várva várt felvásárlási ajánlat az FHB részvényeire. A Takarékbank 533 forintos árat ajánl a részvényekért, az ügyletet az MNB-nek még jóvá kell hagynia.

A papírok árfolyama az előző napokban magasabban járt, mivel a befektetők nem tudták eldönteni, mi lehet a felvásárlási ajánlat, mivel nem volt egyértelmű, hogy számolják az egy részvényre jutó saját tőkét. Ez most egyértelmű lett: 531 forint, míg a 180 napos súlyozott átlagár 533 forint, így ez lett az ajánlati ár. A papír 3 százalékos mínuszban, 527 forinton forog.

Adják vagy veszik?

Még egy érdekes közzététel látható a BÉT honlapján, melyet elsőre nem is könnyű értelmezni. Úgy szól, hogy a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. (ennek papírjai forognak a tőzsdén) adásvételi szerződést kötött a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. összesen 23 millió forint névértékű részvényének adásvételére. Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy most vesznek, vagy adnak?

Feltételezzük, hogy vesznek, mindenesetre a tájékoztatás úgy zárul, hogy a Konzum Nyrt. 53, Mészáros Lőrinc 47 százalékos részesedéssel rendelkezik az alapkezelőben.

Konzumok

Miután a közelmúltban a Konzum PE Magántőkealap nevű cég tett ajánlatot a Konzum Nyrt. és az Opimus részvényeire, joggal merül fel a kérdés, hogy összesen hány Konzum van, és ezek hogyan tulajdonolják egymást, és nem mellesleg hogy kötődik hozzájuk Mészáros Lőrinc?

Nézzük, mi az, ami a BÉT honlapján található adatokból kiderül. Van ugyebár a Konzum Nyrt., ez forog a tőzsdén, ennek a részvényeit adhatják-vehetik ott a befektetők. A Konzum Nyrt. tulajdonosi szerkezete a következő: Konzum PE Magántőkealap 45 százalék, Mészáros Lőrinc 19,57 százalék, Jászai Gellért Zoltán 10,43 százalék, közkézhányad 25 százalék.

A nyilvános papír szárnyal

A Konzum PE Magántőkealap tehát a Konzum Nyrt. legnagyobb tulajdonosa, de a Magántőkealap tulajdonosi szerkezetéről nincsenek adataink. Ugyanakkor harmadik Konzumként itt van a ma szóba került Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt., melyet a Konzum Nyrt. birtokol 47 százalékban, Mészáros Lőrinc 57 százalékban.

Nem könnyű követni, mindenesetre a tőzsdei Konzum ma is emelkedik 4 százalékot, 242 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41500 40660 41780 +0,07% 41420 41530 4 088 695 250 HUF 2026-10-15 10:39:10
MOL 4970 4856 4994 -0,08% 4972 4974 790 579 518 HUF 2026-10-15 10:38:44
MTELEKOM 2664 2646 2666 +0,30% 2656 2660 463 020 532 HUF 2026-10-15 10:36:34
RICHTER 12630 12600 12720 +0,32% 12620 12630 305 383 480 HUF 2026-10-15 10:38:46
OPUS 207 206 209 -0,72% 207 208 39 858 062 HUF 2026-10-15 10:37:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG