2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 403,23 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel 66 344,17 ponton, újabb történelmi rekordon zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nap nyertese a Magyar Telekom volt, a részvény 1 milliárd forint feletti forgalomban csaknem 3 százalékkal emelkedett. A társaság csütörtökön tőzsdezárás után teszi közzé tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentését, a befektetők valószínűleg nagyon jó eredményre számítanak - jelezte.

Árfolyam

Az OTP és a Mol kisebb emelkedéssel zárt, a vezető részvények közül csak a Richter gyengült. A nemzetközi piacokon vegyes a hangulat, ez húzhatta le a gyógyszerpapírt, a vállalatot érintő egyéb hír nem érkezett - tette hozzá a szakértő.

  • A Mol 16 forinttal, 0,55 százalékkal 2950 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 0,72 százalékkal 17 445 forintra nőtt, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 23 forinttal, 2,9 százalékkal 816 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,46 százalékkal 9750 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37920 37010 38280 +3,02% 37920 37970 8 970 113 350 HUF 2026-04-07 12:26:23
MOL 3986 3960 4020 +1,01% 3982 3986 633 888 206 HUF 2026-04-07 12:23:55
MTELEKOM 2178 2144 2190 +1,59% 2178 2184 646 397 292 HUF 2026-04-07 12:26:04
RICHTER 12180 12080 12370 +0,25% 12160 12200 875 382 590 HUF 2026-04-07 12:23:55
OPUS 457 440 463 +3,63% 457 462 96 974 047 HUF 2026-04-07 12:23:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken is eljött a feltámadás húsvét után
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:15
Az amerikai piacok után az európai tőzsdék is emelkedni kezdtek kedden. 
Részvény / Deviza / Áru Elkerülték a locsolók a forintot, lekókadt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 07:39
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz a helyzet, de ez jó a bankoknak, emelkedett a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:03
A bankpapíroknak kedvez, hogy valószínűleg nem csökkent kamatot a Fed, emelkedéssel zártak a piacok New York-ban. 
Részvény / Deviza / Áru Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 18:46
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Végre egy jó hír: csökken a kőolaj ára
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:46
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén nyitott, de aztán beleerősített a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:08
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, utána viszont sikerült javítania.
Részvény / Deviza / Áru Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
Gajda Mihály | 2026. április 6. 06:01
Az elmúlt hetekben a globális piacok figyelme szinte kizárólag a Hormuzi-szorosra szegeződött. Nem véletlenül: a világ olajellátásának közel egyötöde halad át ezen a szűk tengeri folyosón, így március eleji lezárása Irán által azonnali reakciót váltott ki az energiapiacokon. Az olajárak emelkedtek, a volatilitás megugrott, a geopolitikai prémium pedig újra tartósan beépült az árakba. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjének helyzetértékelése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG