2p

Az MNB egyelőre kivár, de határozott üzenetet küldött, mindez azonban nem erősítette tovább a forint árfolyamát. A BUX alulteljesítő volt, beszakadt a Richter árfolyama.

Az OTP-részvények ára a kamatdöntő ülés után mutatott némi csökkenést, a Mol pedig egész nap esett. Kitért arra, hogy a jegybank nem változtatott a kamaton. Ugyanakkor jelezték, készek akár a következő kamatdöntéskor beavatkozásra, figyelik a folyamatokat. A Mol 20 forinttal, 0,88 százalékkal 2254 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 135 forinttal, 0,86 százalékkal 15 475 forintra esett, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 402 forintra erősödött, forgalma 208,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 280 forinttal, 3,38 százalékkal 8010 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.

Árfolyam

A nap – magyar szempontból – legfontosabb eseménye az MNB kamatdöntő ülése volt. A jegybank nem nyúlt az alapkamathoz, ugyanakkor az MNB szerint az infláció emelkedésével kapcsolatos kockázatok erősödtek, ami miatt készen áll a monetáris szigorításra. A Monetáris Tanács megerősítette Virág Barnabás múlt heti nyilatkozatát, miszerint az árstabilitás biztosítása és az inflációs kockázatok csökkentése érdekében proaktív módon készen állnak a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorítására. Hozzátették, hogy a júniusi inflációs jelentés lesz kiemelt fontosságú, tehát a következő ülésen várható bejelentés.

Az MNB héja üzenete ellenére a forint árfolyama jelentősen gyengült kedden. A reggeli órákban az euróval szemben még 347 forintnál is járt a keresztárfolyam, a késő délutáni órákban viszont már 350-hez közelített a kurzus.

Az árupiacon az olaj elmúlt napokban tapasztalt drágulása nem tört meg, igaz kedden csak kisebb mértékű volt ez. A brent árfolyama megközelítette a 69 dollárt, a WTI pedig a 66,50 felé vette az irányt.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41230 40770 41390 +0,07% 41200 41230 2 752 749 180 HUF 2026-11-06 09:25:48
MOL 4892 4812 4980 -1,81% 4882 4892 714 106 648 HUF 2026-11-06 09:25:15
MTELEKOM 2850 2822 2864 -0,70% 2854 2862 82 206 456 HUF 2026-11-06 09:25:21
RICHTER 12890 12820 12900 -0,62% 12890 12910 268 996 650 HUF 2026-11-06 09:21:33
OPUS 200 200 200 0,00% 201 204 146 201 HUF 2026-11-06 09:05:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG