6p

Bár a márciusi inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) még 4-6 százalék közé tette a lehetséges idei gazdasági növekedés mértékét, az azóta beérkezett adatok alapján optimistább, ezért úgy ítéli meg, hogy a GDP közel 6 százalékkal bővülhet. Ugyanakkor a jegybank szerint az infláció emelkedésével kapcsolatos kockázatok erősödtek, ami miatt készen áll a monetáris szigorításra - olvasható a közleményben. Ez megerősíti Virág Barnabás MNB-alelnök múlt hétfői szavait, melyek szerint a következő, június végi ülésén a Monetáris Tanács már kamatot emelhet. 

Mint beszámoltunk, a Monetáris Tanács mai ülésén nem változtatta meg a főbb monetáris kondíciókat: az alapkamatot 0,60 százalékon, az egynapos betéti kamatot -0,05 százalékon, míg az egynapos és az egyhetes fedezett hiteleszközök kamatát 1,85 százalékon tartotta.

A kamatdöntés után közzétett közleményében a tanács megerősítette, hogy az egyhetes betéti eszköz kamatát (ez jelenleg 0,15 százalékkal magasabb az alapkamatnál, 0,75 százalék) az MNB továbbra is a heti tenderek keretében határozza meg, amellyel a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés felerősödésére reagál. (A következő ilyen tenderre két nap múlva, csütörtökön kerül sor.) Ameddig az inflációs kockázatok indokolják, addig a jegybank az alapkamat és az egyhetes betéti eszköz kamata között különbséget tart fenn - szól a tanács közleménye. 

Márpedig a Monetáris Tanács megítélése szerint az inflációs kilátásokat övező felfelé mutató kockázatok általánosan erősödtek. A nyersanyagárak és a nemzetközi szállítmányozás költségeinek tartós emelkedése magasabb külső inflációs környezetet eredményez. A hazai gazdaság gyors újraindulásával átmenetileg ismét fellépő keresleti-kínálati súrlódások, az egyes ágazatokban várhatóan újból szűkössé váló munkapiaci kapacitások az élénk bérdinamikával párosulva az inflációs kockázatok növekedését okozzák.

Utoljára álltak fel 0,6 százalékos alapkamatnál az asztaltól a jegybankárok? Fotó: MTI
Utoljára álltak fel 0,6 százalékos alapkamatnál az asztaltól a jegybankárok? Fotó: MTI

Ennek megfelelően az infláció a következő hónapokban is változékonyan alakul a jegybankárok szerint. Akik úgy vélik, az üzemanyagárak és a jövedéki adó áprilisi növeléséből fakadó hatások, továbbá a gazdaság újraindításával megjelenő keresleti-kínálati súrlódások miatt inflációs kiugrások jelentkeznek.

Az inflációs kilátások, valamint a gazdasági kilábalás folyamatának értékelésében a júniusi inflációs jelentés előrejelzés lesz kiemelt fontosságú - hangsúlyozza közleményében a Monetáris Tanács. Egyszersmind megerősítve Virág Barnabás MNB-alelnök múlt hétfőn elhangzott kijelentését, miszerint az árstabilitás biztosítása és az inflációs kockázatok csökkentése érdekében proaktív módon készen áll a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorítására. Arra a közlemény nem tér ki, hogy a szigorítás mire vonatkozhat, így Virág kijelentésére lehet támaszkodni, aki az alapkamat emelését helyezte kilátásba - erre több mint kilenc év után először kerülne sor.

Amennyiben június 22-én csak az alapkamatot emelik meg 15 bázisponttal az egyhetes betéti tender kamatszintjére, jelzésértékű lépésről lenne szó, melyre gyengüléssel reagálhat majd a forint - reagált az Equilor Befektetési Zrt. a tanács közleményére. Viszont amennyiben addig az egyhetes betéti tenderek valamelyikén megemelik a meghirdetett kamatszintet 15 bázisponttal, és ezt követően történik az alapkamat emelése, tényleges hatásaiban is jóval erősebb lépésről lenne szó, mely akár tovább erősítheti a forintot a későbbiekben. (Amely már most is a korábbi hetekhez képest magasabb szinten, az euróval szemben például 348 forint körül cserél gazdát a bankközi devizapiacon - a szerk.). 

Mintegy alátámasztva, mire készül, a tanács közleménye emlékeztet arra, hogy bár az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az áprilisi kamatdöntő ülésen nem változtatott a laza monetáris kondícióin, mint ahogy az utóbbi egy hónapban a közép- és kelet-európai régióban sem a cseh, a lengyel és a román központi bank, az inflációs kilátások emelkedése miatt egyre több jegybank jelezte, hogy szükség esetén készen állnak a monetáris kondíciók szigorítására. (A várható lépésekkel ebben a cikkünkben foglalkoztunk.)

A Monetáris Tanács közleménye a gazdasági növekedéssel kapcsolatban már pozitívabb képet festett. Megállapította ugyanis, hogy az európai átlagnál korábbi nyitás eredményeként a gazdaság újraindítása a második negyedévben jelentősen felgyorsul, ami támogatja a magyar GDP gyors helyreállását. A valós idejű adatok a második negyedévre kétszámjegyű gazdasági növekedést jeleznek. Az MNB márciusi inflációs jelentésében a GDP 4 és 6 százalék közötti emelkedését vetítette előre 2021-re. A beérkezett adatok alapján azonban a jegybank megítélése szerint az idei GDP növekedés várhatóan a márciusi előrejelzési sáv felső részében, 6 százalék közelében alakul. Az újranyitást követően a gazdaság teljesítménye legkésőbb a negyedik negyedévben eléri a koronavírus-járvány előtti szintjét.

Ami az állampapír-vásárlási programot illeti, azt a Monetáris Tanács változatlanul kulcsfontosságúnak tartja. Mint emlékeztetett: a globális reflációs aggodalmak erősödése ismét növelheti az állampapírpiaci folyamatok bizonytalanságát, ezért az MNB a programot továbbra is tartós piaci jelenlét mellett, a heti vásárlások mennyiségét és szerkezetét rugalmasan alakítva, a szükséges mértékben és a szükséges ideig fogja használni.

Kitért a Monetáris Tanács közleménye az NHP Hajrára és a Növekedési Kötvényprogramra. Ezek a megítélése szerint a gazdaság helyreállítási folyamatában már eddig is kiemelt szerephez jutottak, s e programok optimális nagyságát és szerkezetét a Monetáris Tanács folyamatosan értékeli. A programok keretei között kibocsátott többlet pénzmennyiséget az MNB továbbra is a preferenciális betéti eszköz segítségével, teljes mértékben semlegesíti.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG