2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 682,26 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel 101 103,82 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: viszonylag csendes napot zártak, amelyen esett a BUX. Ennek hátterében az áll, hogy gyengültek a vezető részvények, amelyek közül jelentős elmozdulás a Richternél történt.

A gyógyszergyártó részvényei 2,2 százalékkal estek, az elemző szerint mindez azzal magyarázható, hogy a Richter szerdán hajnalban közzétett gyorsjelentésében bár operatív szinten jók a számok, de az árfolyamváltozások miatt mégis elmaradt a nettó profit a várakozásoktól.

Muhi Gergely közölte: a többi részvénynél sem érdemi elmozdulás, sem érdemi forgalom nem volt, mindezek pedig azt jelzik, hogy nő a bizonytalanság a világgazdaságban, az amerikai vámoknak kezd reálgazdasági hatása lenni.

A Mol 14 forinttal, 0,46 százalékkal 3008 forintra csökkent 724,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,31 százalékkal 28 860 forintra esett, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,23 százalékkal 1750 forintra gyengült, forgalma 401,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 2,2 százalékkal 10 230 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9126,82 ponton zárt szerdán, ez 35,76 pontos, 0,39 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46320 46060 46340 -0,17% 46280 46310 444 718 440 HUF 2026-07-23 09:31:14
MOL 4404 4398 4410 +0,09% 4398 4404 222 285 608 HUF 2026-07-23 09:30:12
MTELEKOM 2648 2634 2650 -0,15% 2642 2648 47 848 180 HUF 2026-07-23 09:31:40
RICHTER 11710 11710 11810 -0,26% 11710 11740 49 134 690 HUF 2026-07-23 09:31:35
OPUS 369 360 369 +2,22% 362 368 1 497 851 HUF 2026-07-23 09:30:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak rossz híreink vannak a magyar piacról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) 0,1 százalékkal gyengült a csütörtöki nyitásban és 144 568 pontra került. Azt követően, hogy szerdán történelmi csúcson zárt a börze mutatója. A forint az olajpiaci sokk hatására tovább esett, egy euró már több mint 364 forintba kerül.
Részvény / Deviza / Áru Megremegett a forint, így áll csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:15
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Most kell nagyon résen lenni: másfél hónapos csúcsra ugrottak az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:38
Tovább éleződött a közel-keleti háború, aminek hatására a világpiaci kőolajárak nagyjából másfél hónapos csúcsra emelkedtek. Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói is.
Részvény / Deviza / Áru Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:13
42,9 millió részvény kerülhet vissza a céghez.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírta tartani magát a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:34
Újra gyengült a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:29
Új történelmi rekordot állított fel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott az olaj, drágul a gáz és az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:02
Miközben vegyesen nyitottak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Elromlott a hangulat a pesti börzén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:43
Leginkább az OTP húzza vissza az indexet.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG