2p

Alig látható pluszban nyitott a magyar tőzsde, majd elkezdett csökkenni.

Nem indult hurráoptimista hangulatban idehaza a kereskedés az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos, diplomáciai hírek ellenére sem. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe alig láthatóan emelkedett nyitásban, gyakorlatilag a csütörtöki záróértékén, 103 067 ponton kezdte a napot. Azóta, 9:20 perckor már 0,2 százalékos mínusz látszik, a BUX 102 863 ponton tartózkodott. A BUX tegnap 0,2 százalékkal ment feljebb.

A blue chipek közül az OTP 30 630 forinton, a Mol 2758 forinton kezdte el a mai kereskedést. A Richter 10 220 forintról, míg a Magyar Telekom 1800 forintról indult. 9:20 perckor az OTP teljesített a legrosszabbul, 0,6 százalékot csökkent 30 450 forintra. Arról, hogy a forint hogyan kezdte a mai kereskedést, bővebben itt olvashatnak:

Nyugat-Európában záporoznak a mínuszok, legnagyobb mértékben a német DAX Index és a milánói tőzsde esnek, több mint 2 százalékkal. A londoni FTSE, a párizsi CAC, illetve Madrid fél, illetve 1,4 százalék közötti mínuszokat produkálnak.

Távolabbra tekintve sem túl kedvező a nemzetközi hangulat: tegnap csökkentek a Wall Street vezető indexei, de Ázsiában is röpködtek a mínuszok. 

A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,48 százalékos csökkenéssel, 47 565 ponton zárt, a részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,03 százalékkal esett.

Árfolyam

A már szintén bezárt ausztrál börze 0,81 százalék, a tajpeji pedig 1,25 százalék mínuszban fejezte be a napot, míg Szöul stagnált. A reggel fél kilenckor még nyitva tartó sanghaji tőzsde 1,87 százalék, a hongkongi pedig 2,18 százalék gyengülést jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 9 centtel (0,15 százalékkal), 60,97 dollárra csökkent. Az arany ára unciánként 1,50 százalékkal (64,21 dollárral), 4368,81 dollárra emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45960 45320 46000 +1,46% 45950 45970 1 973 013 470 HUF 2026-09-25 11:25:27
MOL 5185 5180 5260 -1,24% 5180 5190 456 203 480 HUF 2026-09-25 11:24:56
MTELEKOM 2556 2536 2558 +0,47% 2554 2556 137 963 600 HUF 2026-09-25 11:25:22
RICHTER 12630 12530 12690 -0,16% 12620 12640 373 028 510 HUF 2026-09-25 11:22:31
OPUS 277 275 284 -1,07% 276 280 3 634 059 HUF 2026-09-25 11:25:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG