3p
Ismét felfüggesztették a BTel papírjait a tőzsdén egy felügyeleti határozat miatt. A társaság képtelen betartani a tőzsdei játékszabályokat.

A Magyar Nemzeti Bank a 2015. január 7. napján kelt határozata miatt a Business Telecom törzsrészvényeinek és a BTel 2016/A kötvényeknek  a tőzsdei forgalmazását a tőzsde 11 óra 7 perctől kezdődően felfüggesztette - közölte honlapján a BÉT.

Megint a tájékoztatással volt baj, az MNB ezért friss határozatában újra figyelmezteti a társaságot, hogy a jövőben haladéktalanul, de legkésőbb 1 munkanapon belül tájékoztassa a nyilvánosságot minden, az általa kibocsátott értékpapír értékét vagy hozamát, illetve a kibocsátó megítélését közvetlenül vagy közvetve érintő információról, és ezen információkról a közzététellel egyidejűleg tájékoztassa az MNB-t.

A rendkívüli tájékoztatásra vonatkozó jogszabályi előírások megszegése miatt az MNB 8 millió 500 ezer forint bírságot is kiszabott.

A BTel 2014/B jelű kötvénye már tavaly október 23-án lejárt, ezt viszont nem tudta időben törleszteni a társaság a befektetőknek. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatás későn érkezett - ezért bírságolt az MNB.

Rengeteg a baj

Már régóta nagyon nagy gondok voltak a Business Telecom háza táján, ezért nem is igazán meglepő, hogy a társaság közgyűlése nemrég profilváltásról és kivonulásról döntött.

A Magyar Telekom is pereli a BTelt elmeradt szolgáltatási díj és járulékai miatt, több mint 944 millió forint a pertárgy.

Mint emlékezetes, az MNB 2014. szeptember végén már figyelmeztette és felszólította a BTel-t a rendkívüli tájékoztatással kapcsolatos jogszabályi rendelkezések betartására, illetve a feltárt jogszabálysértések miatt 2,5 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére is kötelezte.

A cég friss jelentése szerint a bő félmilliárdos nyereségből szűk félmilliárdos veszteség lett. Az árbevétel nőtt, de a részvényárfolyam több mint 90 százalékot esett egyetlen év alatt.

A cég papírjai a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában forognak, azonban kikerültek a BUX és a BUMIX indexből november 21-én. A BÉT vezérigazgatója az index bizottság javaslatára azért döntött így, mert a társaság sorozatosan megszegte a tájékoztatási kötelezettségeit.

November közepén közel egy teljes napra leállt a cég országos szolgáltatása, a honlapja és ügyfélszolgálata is elérhetetlenné vált - az ügy pikantériája, még a Budapesti Értéktőzsdét sem lehetett telefonon elérni, mert a BTel szolgáltatásait használják. Ezzel az üggyel kapcsolatban sem volt kielégítő a tájékoztatás a felügyelet szerint.

Korábban egyszer már az MNB felfüggesztette a társaság részvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a rendszeres tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírásokat. A jegybank 5 millió forint bírságot is kiszabott a cégre.

Nemrég arról is beszámoltunk: Timur Rahimkulov nagybefektető egymilliárd forintért cserébe próbálhatja meg felfuttatni a BTelt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG