2p

A nyitásban látott mínusznak ebédidőben már se híre, se hamva.

11:56 perckor a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,2 százalékos emelkedésben jár, maga mögött hagyva a reggeli, 0,4 százalékos csökkenést. Az index értéke most 107 097.

Árfolyam

Ma piacnyitás előtt két blue chip is közzétette gyorsjelentését. Első ránézésre az OTP eredményei voltak kimagaslóbbak, amiről a cég által tartott sajtótájékoztatón tudhattunk meg többet.

Ennek ellenére a bankpapír ebédidőben 0,7 százalékos mínuszban, 32 220 ponton áll. Csökken még a vezető részvények közül a Magyar Telekom is, 1,1 százalékkal, 1770 forintra. 

Emelkedik ugyanakkor a másik gyorsjelentő cég, a Mol, méghozzá 0,6 százalékkal, 2920 forintig. A Richter vezeti a sort, 0,9 százalékkal megy feljebb, 9990 forintig. 

Az Egyesült Államokban tárgyal ma Jászai Gellért, a 4iG elnöke, és bár bejelentésről még nem érkezett hír, a papír elképesztő raliban van: 7,6 százalékot ugrik 4790 forintig.

Nyugat-Európa alulteljesít a magyar piachoz képest. A londoni FTSE fél százalékot, a német DAX 0,6 százalékot, míg a párizsi CAC 0,4 százalékot esik. A milánói börze 0,3 százalékkal, míg a madridi 0,8 százalékkal kerül lejjebb.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35440 35250 35480 -0,03% 0 0 6 091 737 350 HUF 2025-12-23 17:05:43
MOL 2900 2850 2900 +0,42% 0 0 683 337 836 HUF 2025-12-23 17:05:08
MTELEKOM 1800 1796 1810 0,00% 0 0 288 106 854 HUF 2025-12-23 17:05:27
RICHTER 9720 9595 9740 +0,52% 0 0 667 418 645 HUF 2025-12-23 17:05:16
OPUS 544 540 550 -0,37% 0 0 81 918 111 HUF 2025-12-23 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály kisebbfajta csodát tett a forinttal – de mi lesz 2026-ban?
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:38
2025 tavaszán fordulat állt be a jóval 400 forintnál drágább euró időszakában, és új trend indult el, amikor március elején hivatalba lépett az MNB elnökeként Varga Mihály – hívja fel a figyelmet a laptársunknak, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfornak írt cikkében állandó szerzőnk, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár.
Részvény / Deviza / Áru Elszabadult a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:19
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Visszajött a Nagy Márton adta pofonból a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 19:00
Nem sikerült jól az ünnepek előtti időszak.
Részvény / Deviza / Áru És megcsinálta a BUX: most már jöhet a karácsonyi pihenő
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 17:55
Sikerült a nagy hajrá, elégedetten vonulhat szünetre a Budapesti Értéktőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Valaki szólhatna az amerikai tőzsdéknek, hogy elindult a kereskedés
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:10
Alig látható mozgások nyitásban a Wall Streeten.
Részvény / Deviza / Áru Még pár óra, és a tőzsde is ünnepelhet, így megy neki a finisnek a BUX
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Nagy Márton kijelentései miatt zuhan a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:46
Újabb, jelentős gyengülés.
Részvény / Deviza / Áru Nem betiltják a kriptókat Magyarországon, csak kisgömböcösítik?
Eidenpenz József | 2025. december 23. 10:54
Egy, a piacon eddig ismeretlen hazai vállalkozás validálhatja, azaz ellenőrizheti a kriptovaluták átváltását Magyarországon – miközben több multi kivonult az országból. Hogy ez hogyan fog kinézni a gyakorlatban, az még nem világos, de alapos ellenőrzés várható. Jönnek a magyar blokklánc-nyomozók.
Részvény / Deviza / Áru Új rekordot döntött az arany ára
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 09:53
Vegyesen, csekély változással, többségében indexcsökkenéssel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG