2p

Rég nem látott kereskedési hullám volt a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. A blue chipek is nagyot erősödtek.

A héten vegyes eredményeket mutatott a BUX, szerdán az amerikai-iráni tűzszünet híre mintha segítette volna a piacot, tegnap ennek látszólagos kudarca már le is nyomta a részvényárfolyamokat.

Az OTP volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 4857,62 pontos, 3,79 százalékos emelkedéssel, 132 888,20 ponton zárt.

A legnagyobb forgalom az OTP-ben volt, ami hatalmas ralit követően 5,87 százalékkal erősödött 41290 forintra. A Magyar Telekom 4,8 százalékot menetelt 2338 forintig. A Richter 3,2 százalékkal erősödött 12800 forintra. A Mol 1,2 százalékot nőtt 4056 forintra.

Árfolyam

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint is számottevően emelkedett a magyar részvényindex a hét utolsó kereskedési napján. Minden vezető részvény kivette részét az erősödésből. A hazai tőzsdén jelentősen jobb a hangulat, mint az európai vagy az amerikai piacokon, bár a vasárnapi választáson kívül nincs olyan Magyarország-specifikus hír, ami indokolna egy ilyen mértékű emelkedést – tette hozzá.

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,03 százalék, a frankfurti DAX-index 0,01 százalék mínusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,17 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,39 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,59 százalékos, Madridban 0,55 százalékos indexemelkedéssel zárult a kereskedés.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 11:47
Nem akármilyen fordulatot vett a kereskedés a pénteki nap végén.
Részvény / Deviza / Áru Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1330,64 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel 143 072,29 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:41
Enyhe erősödést ért el pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Elismerést érdemel a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,28 pontos nyitás után kissé emelkedett péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Európa felforr, de vannak, akik egy rakás pénzt keresnek ezen
Czwick Dávid | 2026. július 3. 10:34
Izzasztó, sőt inkább elviselhetetlen, embert próbáló hőkupola alatt szenvedett Európa az elmúlt napokban. Lényegében tehetetlenül nézi a lakosság, hogy érkezik-e az újabb, ehhez hasonló extrém periódus. Van azonban egy nemzetközi kör, amelyik nem pusztán passzívan szemléli a folyamatokat, hanem sok pénzt keres a forró európai hőhullámokon, jól irányzott, stratégiai ágazatok képviselőinek értékpapírjaiba forgatva a tőkéjét.  
Részvény / Deviza / Áru Nem tartanak ivószünetet az európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,3 százalékos pluszban nyitott. Nyugat-Európa is emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:35
Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hetek óta nem látott formát mutat az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:58
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Az árzsiai börzék is felemásan teljesítenek, enyhén emelkednek az olajárak. Az arany hetek óta nem látott bombaformában.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG