2p
Az egyre feszültebb török belpolitikai helyzet megviseli a lírát, a forint tartja múlt héten szerzett erejét. A tőzsdék kilőttek arra a hírre, hogy Hillary Clinton elnöki esélyei újra megnőttek. A BUX immár örökös tetőn jár.

Törökországban nem csitulnak a kedélyek, a puccs utáni tisztogatások nem érnek a véget, az ország a befektetők számára egyre ijesztőbb, így menekülnek a lírából. A török fizetőeszköz pénteken igen nagyot zuhant, egy euróért 3,53-at is adtak belőle, ma egy kicsit korrigált 3,48-ig.

EUR/TRY
Friss árfolyamok >>

A forint erősödött múlt héten, egy euróért most 306-ot kell belőle adni. Ezzel párhuzamosan a hazai tőzsde is szárnyal, a BUX 30 300 pontos értékével soha nem látott magasságba ért. Legtöbbet, közel 3 százalékot a Telekom megy 483 forintig, a Richter 1,15 százalékot 6050 forintig, az OTP 0,8 százalékkal 7930 forintig.

Mától lehet kereskedni az Alteo új papírjaival, a részvényt egyúttal átsorolták a T kategóriából a sokkal komolyabb standard kategóriába. A papír esik, nem is keveset, 8,7 százalékot, így 4700 forintot ér.

Amerikában sok napon át estek az indexek, ma azonban a határidős indexek állása szerint komolyabb emelkedés várható nyitásban, miután úgy tűnik, sokat javultak Hillary Clinton esélyei a holnapi elnökválasztáson. A korrekciónak technikailag is eljött az ideje: az S&P 500 index elérte a 200 napos mozgóátlagot (a grafikonon piros vonal).

S&P 500

Európában is szárnyalnak a piacok, a DAX és a francia CAC-40 egyaránt 1,6 százalékot emelkedik. Ázsiában a Nikkei is ugyanennyit erősödött, az ausztrál és az új-zélandi tőzsde is hasított, utóbbi 2,5 százalékkal került feljebb.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45630 45360 46250 -1,02% 45630 45660 3 870 905 500 HUF 2026-07-22 13:55:39
MOL 4322 4298 4346 -0,14% 4326 4330 729 822 470 HUF 2026-07-22 13:54:53
MTELEKOM 2658 2650 2678 -0,23% 2654 2660 142 361 028 HUF 2026-07-22 13:55:18
RICHTER 11710 11650 11870 -0,59% 11700 11730 590 521 710 HUF 2026-07-22 13:52:43
OPUS 366 358 366 +2,09% 360 366 4 492 108 HUF 2026-07-22 13:18:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG