4p
Erdogan elnök tovább folytatja hadjáratát a kurdok pártja és a politikai ellenzéke ellen. A sorozatos letartóztatások és az illegális fegyverek nagy száma miatt valós opció lett a polgárháború kitörése. Az ország szellemi és pénzügyi elitjéből ezrek kezdtek el pakolni: ha tényleg kivándorolnak, akkor Törökország egy második Pakisztánná válhat.
Németországban élő kurdok tüntetnek a török ellenzéki politikusok letartóztatása miatt Kölnben 2016. november 5-én. (Kép forrása: MTI/EPA/Maja Hitij)

Vízágyút és könnygázt vetettek be szombaton a török hatóságok Isztambulban tüntetők ellen, hogy távol tartsák az aktivistákat a Cumhuriyet (Köztársaság) nevű ellenzéki lap székhelyétől. Az emberek mindössze órákkal azt követően vonultak utcára, hogy a török hatóságok elrendelték a kormánykritikus újság hét elején őrizetbe vett főszerkesztője és nyolc újságírója letartóztatását. Emellett a kurdokat támogató Népek Demokratikus Pártja (HDP) további kilenc tisztségviselőjét vették őrizetbe, miután a HDP két társelnökét már péntek reggel előzetes letartóztatásba helyezték.

Elborzasztó adatok

A júniusi (ön)puccs óta Erdogan kormányzata 37 ezer embert juttatott rács mögé, több mint 100 ezer kormánytisztviselőt rúgott ki és 170 nyomtatott vagy elektronikus sajtóterméket záratott be – beleértve egy női hírügynökséget.  105 újságíró már szintén rács mögött van.  A Bankfelügyelet 116 alkalmazottját és a pénzügyminisztérium 1 500 dolgozóját is őrizetbe vették. Mára a napnál világosabbá vált, hogy a rendkívüli állapot örve alatt végrehajtott letartóztatások akadémikusok, tanárok, egészségügyi dolgozók és újságírók ezrei ellen valójában Erdogan politikai ellenzékének ellehetetlenítését szolgálja. Sem a baloldali érzelmű akadémikusok, sem a Cumhuriyet, sem pedig a HDP párt nem vett részt ugyanis sem közvetlenül, sem közvetve az (ön)puccsban.

Káncz Csaba

A brüsszeli NATO főhadiszálláson szolgálatot teljesítő 50 török NATO-tiszt közül csak kilenc tarthatta meg az állását.  Az ország két óriási vállalatának, a Koza Ipek Holding bányakonglomerátumnak és a Boydak Holding – egy kémiai, acél és energetikai cégnek – vagyontárgyait a hatóságok mindenfajta jogi procedúra nélkül lefoglalták. Ankara emellett azzal vádolta Németországot, hogy kurd terroristákat bújtat (sic) és újonnan az EU menekült-paktum felmondásával fenyegetőzött.  Az ellenzéki képviselők letartóztatását elítélte az ENSZ és az EU. Felbolydult a német és az osztrák kormányzat is, Frank-Walter Steinmeier (SPD) német szövetségi külügyminiszter berendelte a török ügyvivőt.  A német Zöldek vezetője „második puccsról” beszél és szerinte Törökország egy nagy börtönné változott.  Nem meglepő módon a magyar kormányzat továbbra is mélyen hallgat.

Mi várható az elkövetkező hetekben?

Az elkövetkező napokban és hetekben az erőszak átterjedhet az ország nagyvárosaira, ahol kurdok milliói élnek.  A sorozatos letartóztatások, karöltve azzal a ténnyel, hogy sok embernek van illegálisan fegyvere, valós opcióvá tette a polgárháborút, amelynek lehetőségére mi már több mint egy éve figyelmeztettünk.  Szintén valós forgatókönyvvé vált a HDP párt betiltása, amelynek révén a mintegy 15 milliós kurd kisebbség elvesztheti politikai képviseletét. A rendkívüli állapotot szinte bizonyosan meghosszabbítják. Törökországi értesüléseink szerint a helyi értelmiségiek, ügyvédek és vállalkozók ezrei a napokban megkezdték felkészülésüket az ország elhagyására. A tőkemenekülés az országból már így is rekordméreteket öltött az elmúlt hónapokban. Ha még az ország szellemi és pénzügyi elitje is hátat fordít országának, akkor Törökország egy második Pakisztánná válhat.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG