4p
Hirtelen megjött a kijózanodás, az elképesztő magasságokba emelkedett Facebook részvényének árfolyama tegnaphoz képest összeomlott, 20 százalékkal van lejjebb. A cég pedig ugyanolyan jól megy, mint eddig, de túlzottak voltak a várakozások, a fák nem nőnek az égig, hisz már az emberiség színe-java felhasználó.

Első látásra meglepő reakcióval nyitott a Facebook a negyedéves jelentés után: 20 százalékos zuhanással. Pedig nem is volt rossz az eredmény, pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy most jelentkeznek a korábbi adatkiszivárgási botrány hatásai. Inkább arról lehet szó, hogy a befektetők immár komolyan elgondolkoznak azon, amit a cég főnöke, Mark Zuckerberg már régóta emleget: nem lehet a végtelenségig nőni, a cég már óriási, lassan mindenkit elér, akit lehet, ugyanakkor nem aranyárú terméket árul, mint az Apple. Ellenkezőleg, szolgáltatása ingyenes, így a reklámokból kell megélni.

Facebook

Az emberiség harmada és ötöde

A cégnek majdnem másfél milliárd naponta aktív felhasználója van, ami önmagában elképesztően nagy szám: a teljes emberiség ötöde, beleértve a csecsemőket, aggastyánokat, na meg azt nem kevés embert, aki még olyan szegénységben él, hogy fel sem merül a mobiltelefonhoz vagy internethez jutás lehetősége (az analfabétákat meg sem említettük, bár arányuk örvendetesen csökken az emberiségen belül). A havonta aktív felhasználók száma pedig 2,5 milliárd, az emberiség harmada, a cég tényleg behálózta a világot.

A gazdag területek telítődtek

Észak-Amerikában és Európában már nem is nőtt tovább a naponta aktív felhasználók száma, sőt kissé csökkent is, de hát ez érthető: telítődött a piac. Az Egyesült Államok és Kanada összesen 360-370 milliós lakosságának a fele, 185 millió felhasználó, Európában pedig 279 millió ez a szám. A legnagyobb növekedés Indiában, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken történt, ők adták az elmúlt év 11 százalékos növekedésének nagy részét.

Az árbevételt messze legnagyobb mértékben az észak-amerikai felhasználók termelték: 25,91 dollárt fejenként, szemben az előző negyedévi 23,59-cel, így a cég teljes, 13,23 milliárdos árbevételének majdnem fele 6,25 milliárd dollár onnan jött össze. Európából jön a bevétel negyede, 3,3 milliárd dollár, és csak a maradék alig több mint egynegyed része jön a világ többi részéről, ami a napi felhasználók kétharmadát, egymilliárd embert jelent.

Ez meg is magyarázza, miért lehet indokolt a pesszimizmus annak ellenére, hogy most még nagyot növekedett az árbevétel. A két fejőstehén, az árbevétel 70 százalékát adó Észak-Amerika és Európa már telítődött, mindenki felhasználó, aki szóba kerülhet. A fejenkénti árbevétel pedig azért növelhető nehezen, mert a felhasználók egyre inkább az Instagramot és a Messengert használják, nem töltenek több időt magán a Facebook oldalon, így nehezebb reklámmal elérni őket.

Növekvő költségek

Nos, mindez azt mutatja, hogy jön a fékezés, a gyors árbevétel növekedés véget fog érni. Ráadásul a költségek is növekednek, mivel az adatvédelem komoly feladatokat ró a cégre: nem lehet az oldalt csak úgy magára hagyva működni, hanem állandóan figyelni kell a csalások, visszaélések, jogosulatlan adatszerzések, sőt választási beavatkozások kiszűrésére. A költségek jobban nőttek, mint a bevételek: míg utóbbiak 42 százalékkal, addig előbbiek 50 százalékkal, 7,4 milliárd dollárra. Így a cég profitmarzsa csökken: bár 44 százalékkal még mindig elképesztően magas más iparágakhoz képest, ez a menedzsment várakozásai szerint tovább fog csökkenni.

Figyelmeztetés, árazás

A cég kifejezetten figyelmeztette is az elemzőket, hogy már az árbevétel-növekedés is vissza fog esni az egyszámjegyű tartományba. Ez azt jelenti, hogy a mostani 1,74 dolláros részvényenkénti eredményre egész máshogy kell tekinteni, mint eddig, és ez már indokolja a zuhanást. Ha úgy számoljuk, hogy az éves részvényenkénti eredmény ennek kicsit több mint négyszerese lesz, akkor 8 dollárt kapunk, és ezzel már úgy kell kalkulálnunk, hogy nem jön nagy növekedés jövőre.

A tegnapi, 217 dolláros árral a P/E hányados így 27 lenne, ami egy kevéssé növekvő cégnek meglehetősen sok, 20-nál nagyobb érték nem indokolt. Vélhetően ezt árazzák most át gyorsan a befektetők, persze valószínű, hogy sokan lesznek, akik a hirtelen visszaeső árfolyamban jó vételi lehetőséget látnak, így nem kizárt, hogy jelentős hullámzások jönnek a papír árfolyamában.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40550 40250 41390 -1,58% 40550 40600 14 440 046 990 HUF 2026-11-06 13:27:01
MOL 4856 4812 4980 -2,53% 4856 4868 2 298 508 996 HUF 2026-11-06 13:27:25
MTELEKOM 2926 2822 2930 +1,95% 2926 2932 1 120 768 718 HUF 2026-11-06 13:27:15
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 12850 12880 1 009 872 460 HUF 2026-11-06 13:21:32
OPUS 207 200 208 +3,24% 205 207 51 700 830 HUF 2026-11-06 13:23:57
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG