2p
Az amerikai kereskedésben tegnap lefordulás történt, csak a Yahoo örült az esetleges üzletág leválasztásnak. Ma a BUX is esik, a Richter folytatja a tegnap megkezdett korrekciót, a Synergonban pedig pánikszerűvé vált az eladás. Javult a forint, zuhant az arany.

Az amerikai börzék továbbra sem találják irányukat: a tegnap előtti szép emelkedő napot tegnap egy méretesebb eső nap követte. Talán a várva várt FED kamatdöntés előtt helyezkednek a befektetők, de az is lehet, hogy így áll be az év végi egyensúly: sem csúcsra menni, sem lefordulni nem tud a piac. Ahhoz még mindig túl olcsó a pénz a világban, hogy ne vegye meg valaki mindig az eséseket, annyi erő viszont már nincs, hogy zsinórban a hetedik emelkedő év is összejöjjön.

Yahoo.com

A Yahoo másfél dollárt ugrott arra a hírre, hogy ezúttal a cég internetes alaptevékenységének eladását fontolgatják, és akkor a maradék cég egyszerűen csak egy Alibaba részvényt tartó társulat lenne, ami tulajdonképpen különös képződmény. Viszont ha azt számoljuk, hogy az alaptevékenységért érdemi pénzt kaphatnak, így a cégben az Alibaba mellett készpénz is lesz jócskán, az már egy magasabb részvényértéket adhat.

Európában jobb a hangulat, az indexek általában fél százalék körüli pluszban vannak. A BÉT-en viszont ma az esés jelei mutatkoznak, bár az OTP és a Mol csak minimális mínuszban vannak, a Richter folytatja a tegnap megkezdett, időszerű korrekcióját. A gyógyszerpapír 5365 forinton forog. A Synergon már csak 28 forint, ezúttal 15 százalékot zuhan.

Friss árfolyamok >>>

A forint viszonylag jó formában van, 310 körül az euróval szemben. A török líra egyenesen remekel: 3,04 az euróhoz képest, meg sem kottyantak neki az elmúlt hetek zűrös eseményei, sőt nem kizárt, hogy pont ezek hajtják. Lehet ugyanis, hogy sokan shortot nyitnak a rossz hírekre, és most látván, hogy nincs esés, kényszerűen zárnak, felhajtva az árat.

Az arany újabb mélységbe ért, 1050 dollárra, jó eséllyel a dollár erősödésének köszönhetően, így ugyanis euróban, jenben vagy akár az új világvalutában, a jüanban alig került lejjebb.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42410 42410 43400 -0,59% 42410 42430 9 366 762 640 HUF 2026-11-05 15:51:02
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 882 619 012 HUF 2026-11-05 15:51:07
MTELEKOM 2876 2870 2938 -1,51% 2870 2872 874 204 682 HUF 2026-11-05 15:49:39
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 633 674 790 HUF 2026-11-05 15:49:39
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG