1p
13 milliárd forintot fizetnek ki a részvényeseknek.
(Fotó: Wikimedia Commons)

A Richter Gedeon Nyrt. éves közgyűlése megszavazta az igazgatóság által javasolt 72 forintos részvényenkénti osztalékot. Az osztalék kifizetése június 15-én kezdődik.

A gyógyszeripari vállalat a 2015. évi, magyar számviteli szabályok szerinti, 61,48 milliárd forint adózott eredményéből 13,419 milliárd forintot fizet ki osztalékként a részvényeseknek. A fennmaradó 48,061 milliárd forint a társaság eredménytartalékát növeli. 

Bogsch Erik vezérigazgató a közgyűlésen sikeresnek értékelte a 2015-ös évet, kiemelve, hogy a vállalat gazdálkodását továbbra is sújtó ukrán válság negatív hatásait sikerült kompenzálni részben földrajzi terjeszkedéssel, illetve a nőgyógyászati termékportfólió bővülésével, amely árbevételük 38 százalékát adja. 

A Richter konszolidált adózott nyeresége 54,545 milliárd forint volt tavaly a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült éves beszámoló szerint, több mint duplája a 2014. évinek. A csoport árbevétele 365,22 milliárd forintot tett ki 2015-ben, 3,3 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44970 44460 45440 -0,29% 44970 44980 6 538 331 510 HUF 2026-07-14 12:06:43
MOL 4210 4086 4228 +2,48% 4208 4210 2 612 593 576 HUF 2026-07-14 12:06:45
MTELEKOM 2636 2634 2650 -0,15% 2634 2636 104 768 108 HUF 2026-07-14 11:58:58
RICHTER 11990 11910 12030 +0,76% 11940 11990 158 191 450 HUF 2026-07-14 11:55:33
OPUS 370 368 372 +0,27% 370 371 2 698 247 HUF 2026-07-14 11:53:56
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bitang nagyot ver társira a Mol a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 12:03
Félidőhöz közeledve is izgalmas a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kereskedése.
Részvény / Deviza / Áru Már látszik: blokkolja a blokád Európa pénzgyárait
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:49
Újabb eszkalációs hírre kapcsolt rá az esés az európai tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Még az AI is elszégyellte magát New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 08:07
Hiába a tech és AI őrület, az amerikai tőzsdéken még a tech fókuszú index is nagyot esett.
Részvény / Deviza / Áru Centikre a határtól a forint – ennyiért adják-veszik
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 07:39
Pengeélen táncol a magyar fizetőeszköz kedden reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lustáknak való befektetések érkeztek Budapestre
Eidenpenz József | 2026. július 14. 05:47
Új tőzsdén kereskedett befektetési alapokat vezettek be Budapesti Értéktőzsdére, amelyek főleg a passzív befektetések kedvelőinek szólnak. Fontos árupiaci termékek, kriptovaluták és amerikai részvényindexek árfolyamát lehet velük követni. Így 40 ETF kapható forintban a magyar tőzsdén, de elég nagy a vételi és eladási árfolyamok közötti árrés, és a brókercégeknél nagyobb lehet a kínálat.
Részvény / Deviza / Áru Ennyiért adták az eurót hétfő este
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 18:58
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Az iráni fejlemények rontották el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1261,35 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 141 206,10 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, így ébredtek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 16:20
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 15:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,17 pontos nyitás után enyhén esett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Még tartja magát a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 12:48
A kereskedés félidejében még épphogy pluszban a magyar tőzsde.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG