4p

Kilőtt a forintárfolyam, történelmi csúcson az OTP, a Richter és a Mol, zuhan a kormányközeli cégek árfolyama.

A piacok kedvezően fogadták a vasárnapi országgyűlési választási eredményt. A jelek szerint a kétharmados felhatalmazást kapott Tisza-kormány gazdaságpolitikájában jobban bíznak, mint a leköszönő Fideszében.

Elsőként a devizapiac reagált a fejleményekre: több éves csúcsra került a forint árfolyama, az eurót 366 forint alatt jegyzik, ami öt és féléves csúcsot jelent, a dollár ára négy és fél éves rekordon áll, 313 forint alatt volt már délelőtt. 

A piac számított a forint erősödésére, már a választás előtti, a Tisza Párt győzelmét jövendölő közvéleménykutatások megjelenése után is ilyen irányba mozdult el az árfolyam. 

„A választások nyomán a forint további erősödésére számítunk ezen a héten” – írja a Concorde elemzésében.

A választás előtti utolsó héten 383-ról 375 forintra süllyedt az euró ára, a 370-es lélektani határt a vasárnapról hétfőre virradóra lépte át a keresztárfolyam. Valamekkora erősödés még lehet az elemzők szerint, de az elmozdulás nagy részét már beárazhatta a piac, a Concorde szerint még 1-3 százalékot nyerhet a forint az euróval szemben. 

Még erősödhet tovább

„A folytatódó pozitív reakció elsősorban a várt EU-barát szabályozói környezeten és azon a várakozáson alapul, hogy Magyarország jelenleg befagyasztott uniós forrásait hamarosan feloldják. Ez rövid távon fennmaradhat, ugyanakkor a nagy piaci szereplők közelmúltbeli viselkedése alapján részleges profitrealizálásra, „tényeken való eladásra” is számítunk. Emiatt, valamint mivel a piaci figyelem fokozatosan Magyarország gyenge gazdasági alapjai felé tolódhat, néhány hónapon túl nem látjuk reálisnak a 370 alatti szinteket. Ilyen időtávon a forint további erősödését a jegybanki kamatcsökkentések esetleges újraindulása is fékezheti.” – teszi hozzá Bukta Gábor, a Concorde elemzési üzletágának vezetője.

„Az euró-forint árfolyama ma reggelre letörte a 375-ös támaszt, és a 367-370-es hosszú távon is fontos támasz-zónába esett. Amennyiben ezt is sikerülne letörni, a következő érdemleges támasz 360-nál látszik, mely egy 2011 óta tartó emelkedő trendvonal. Felül 375-nél látható az első erősebb ellenállási szint” – mondják az Equilornál.

Hozamcsökkenés és tőzsdei emelkedés várható

Az állampapírpiacra is kedvező hatással lehet a választási eredmény. A Concorde hozamcsökkenésre számít az állampapírok piacán, a tőzsdén pedig árfolyamemelkedésre. A Budapesti Értéktőzsde hétfőn nyitás után nem sokkal már 2,7 százalékos pluszban állt, a BUX index 136,5 ezer pont fölött van, ami történelmi rekordnak számít. 

A részvények közül az OTP nyitás után 4 százalékos pluszba ugrott, az árfolyama 43 ezer forint fölött is járt, ami szintén történelmi rekord. A Mol is 3,7 százalékos pluszba került, 4200 forint fölött kereskednek vele, ez is historikus csúcsnak számít. Több, mint 2,5 százalékot emelkedett a Magyar Telekom, a 2000-ben felállított történelmi csúcs azonban még nem volt meg. A Richternél viszont áttörte a korábbi rekordokat az árfolyam. A gyógyszercég részvénye bő 2 százalékot szedett magára, és már 13 ezer forint fölött jár.

A kormányközeli papírok zuhannak

A kormányközelinek tartott tőzsdei cégek papírjai ezzel szemben zuhannak, mint a kő. A Mészáros Lőrinc érdekeltségeit kezelő holdingcég, az Opus 19 százalékot esett, a 4iG árfolyama nyitás után szintén 18-19 százalékos mínuszba került. Az Opus piaci kapitalizációja a nyitást követően 80 milliárd forinttal csökkent. 

Esnek a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó bankpapírok is. Az MBH Bank részvénye csaknem 3 százalékos mínuszban forog, az MBH Jelzálogbanké több, mint 6 százalékot esett. 

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG