3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon és Budapesten is.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,80 pontos emelkedéssel 100 519,27 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest majdnem változatlan.

A STOXX 600 index 0,12 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,57 százalék emelkedéssel kezdte a hétfői kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,29 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,30 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,49 százalékkal nyitott magasabban. A milánói FTSE MIB index 0,64 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,24 százalékos erősödéssel kezdett.

Az európai indexek hétfőn emelkedéssel nyitottak, korrigálva az előző heti veszteségek egy részét. Az Euro Stoxx 50 és a Stoxx 600 index a múlt héten mintegy 3,0 százalékot veszített.

Árfolyam

A legfontosabb piacmozgató tényező továbbra is Donald Trump amerikai elnök új, számos kereskedelmi partnerre vonatkozó vámtarifa-emelése, amely újra felkeltette a globális növekedéssel kapcsolatos félelmeket és megrázta a világ tőzsdéit. A befektetők hétfőn elsősorban a török jegybank monetáris politikai döntését, valamint a spanyol foglalkoztatási adatokat kísérik figyelemmel az euróövezet gazdasági helyzetének felméréséhez.

A tőzsdei eredményközlési szezon lassan véget ér, és hétfőn már nem várhatók fontosabb jelentések, így a figyelem a politikai és makrogazdasági fejleményekre irányul.

Az olaj ára emelkedett kissé, a WTI nyersolaj ára 0,16 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben az európai piacok nyitásakor hordónként 67,46 dolláron. A Brent ára 0,07 százalékkal ment feljebb 69,72 dollárra.

Jó kezdés
Jó kezdés
Fotó: Depositphotos

Az OPEC+ a hét végén megállapodott a termelés jelentős, napi 547 ezer hordóval történő növeléséről szeptemberben, felgyorsítva ezzel az ellátás helyreállítására és a piaci részesedés visszaszerzésére irányuló erőfeszítéseit, különösen mivel az orosz olajexportból származó potenciális zavarok fenyegetnek. A döntés összefügg az Egyesült Államok diplomáciai nyomásával Indiára az orosz nyersolajjal kapcsolatban, és tükrözi az OPEC+ törekvését, hogy megelőzze a napi 2,75 millió hordó exportot veszélyeztető szankciókat.

Az arany spot jegyzése 0,08 százalékkal unciánként 3360,24 dollárra csökkent, enyhén visszahúzódva a pénteki emelkedés után, amely a két hónap legnagyobbja volt. Az arany árának csökkenése mögött elsősorban az eddig elért nyereség kivétele áll egyes nagybefektetők részéről, de az általános emelkedő tendencia továbbra is fennáll a tartós kereskedelmi és politikai bizonytalanság, valamint a gyengébb amerikai foglalkoztatási adatok miatt.

A dollárindex (DXY) 0,38 százalékkal 98,76 pontra csökkent. A dollár az elmúlt hónapban közel 1,5 százalékot erősödött, de éves szinten közel 4,0 százalékot gyengült. A rövid távú pályát nagymértékben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed közelgő kamatdöntései és az inflációs adatok határozzák meg.

Az euró gyengült, 0,14 százalékkal jegyzik alacsonyabban 1,1574 dolláron. Az euróra az euróövezet lassú növekedése és az EKB további laza monetáris politikai jelzései gyakorolnak nyomást. Az euró rövid távú kilátásai továbbra is negatívak, illetve semlegesek.

(MTI)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41960 41110 42200 +0,26% 41950 41960 6 641 013 560 HUF 2026-11-03 16:23:46
MOL 5015 4942 5065 +1,31% 5010 5015 3 318 725 933 HUF 2026-11-03 16:23:28
MTELEKOM 2906 2860 2910 +1,04% 2904 2908 842 477 496 HUF 2026-11-03 16:22:19
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 12990 13000 914 356 700 HUF 2026-11-03 16:23:44
OPUS 196 190 196 +2,50% 195 196 7 401 832 HUF 2026-11-03 16:22:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG