7p

Amerikában ismét reménykednek a befektetők, hogy új gazdaságsegítő csomagot fogadnak el. Bár a járványhírek rosszak, az oltások pozitív hatásában is bíznak. Így tovább tudtak emelkedni a főbb indexek. Európában esett Frankfurt és Párizs, emelkedett London. Budapesten mind a négy fontosabb részvényünk gyengült, de erősödött a forint. Egy hatalmas bank minősítette fel a Teslát, de shortosok is bedobják a törölközőt.

Ezúttal jobb foglalkoztatási adatok érkeztek Amerikából, és az oltásokkal kapcsolatos optimizmus is kitart. A befektetők értékelik, hogy a demokraták javaslatot tettek egy újabb koronavírus-csomagra. Így 0,2 százalékkal emelkedik az S&P 500 és a Nasdaq 100, 0,6 százalékkal a Dow Jones ipari átlag. Európában vegyes a kép, Frankfurtban 0,5, Párizsban 0,2 százalékkal esett az index, Londonban viszont 0,4 százalékkal emelkedett.

Itthon a BUX jobban esett, 1,2 százalékkal. Az OTP 0,8, a Mol 2,8 , a Richter 0,7, a Magyar Telekom 1,1 százalékkal esett. A forint ismét erősödő pályán mozog, két forinttal olcsóbb lett az euró, 356,90 az ára.

Nem költ semmire a Rába

Folytatta gyengülését a dollár, az euróért már 1,2150 dollárt kell adni. Kissé emelkedik az arany és az ezüst, nagyobb mértékben, 2,2 százalékkal a platina. Öt százalékkal esett viszont a palládium. Német cikkek szerint az erős euró is nyomasztja a DAX-ot.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Közgyűlést tartott a Rába, ahol a legtöbb előterjesztett javaslatot (például kormányközeli tisztségviselők választásáról) módosítás nélkül fogadták el. Elutasították viszont a saját részvények vásárlásról szóló javaslatot. Elutasították azt is, hogy az ingatlan-eladásból származó rendkívüli bevételt osztalékként fizessék ki.

Rába-járművek 2007-ből (fotó: Rába)
Rába-járművek 2007-ből (fotó: Rába)

Csúnya járványhírek

Bár az oltáshírek biztatóak, egyelőre sok kárt okoz a koronavírus-járvány. Az USA-ban 2700 halottat regisztráltak, ez volt a leghalálosabb 24 óra a járvány kezdete óta. A teljes szám pedig 300 ezerhez közelít. Nagy-Britanniában átlépte a 60 ezret az áldozatok száma. Magyarországon is szomorú új rekord született egy nap alatt 182 halottal. Németországban januárig nem számítanak a helyzet javulására, Magyarországon enyhébb rendkívüli szabályokat hozhatnak az ünnepekre.

Kevesebb munkanélküli

Az Egyesült Államokban a munkanélküli-segély iránti kérelmek száma a múlt héten 712 ezerre csökkent, jobban, mint várták, az elemzők ugyanis 775 ezerre számítottak. (Az egy héttel korábbi, felfelé módosított adat 787 ezer.) Tegnap az ADP szerint a november közepéig tartó hónapban a magánszektorban az állások száma 307 ezerrel nőtt, jóval elmaradva a várt 410 ezer főtől. Ez szerdán azt eredményezte, hogy az amerikai indexek mínuszban nyitottak.

A hivatalos kormányzati munkaerő-piaci jelentés pénteken jelenik meg, várhatóan 469 ezer fővel növekszik majd nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma, 8,9 százalékos munkanélküliségi ráta mellett – írja az Investing.com. A Standard & Poor's arra számít, hogy az USA-ban a munkanélküliek száma csak 2023-ban tér vissza a világjárvány előtti szintre. A Challenger Job Cuts felmérés szerint pedig novemberben a válság kezdete óta nem volt ilyen kevés elbocsátás, 65 ezer fő, szemben az októberi 80 ezerrel.

Nagyon fáj – mondja a nagy Tesla-shortos

A tegnapi esés után ma újult erővel, négy százalékkal 590,6 dollárra emelkedik a Tesla, miután felminősítették.

A Goldman Sachs semlegesből vételre módosította ajánlását. A javuló hosszú távú értékesítési kilátásokra és az árrés bővülésére hivatkozott. Egyben 780 dollárra emelte célárát 455 dollárról, ami további 37 százalékos emelkedést jelentene.

Fájdalmas volt, hát persze – mondta Jim Chanos, short ügyleteiről ismert alapkezelő a Bloombergnek.

Elmesélte, hogy csökkentette a Teslára vonatkozó short üzletei méretét. Korábban az alapjánál megengedett maximális pozíció, a tőke öt százaléka volt ilyenben. Megjegyezte, hogy a Tesla öt egymást követő negyedéves nyeresége a szabályozói támogatásokból, nem pedig az autók értékesítéséből származott. Ennek ellenére, bár még nem találkozott Elon Musk-al, ha összefutnának, azt mondaná neki: “Eddig jól csináltad”.

Mitől emelkedik a Snowflake?

A nemrég tőzsdére vitt Snowflake gyorsjelentése után először még esett is a tőzsdén kívüli kereskedésben, mivel a vártnál nagyobb volt a harmadik negyedéves vesztesége. Később magához tért, és most 15 százalékos pluszban van. A felhőalapú számítástechnikával foglalkozó cég részvényét ugyan több elemző is felminősítette, de a célárak a jelenlegi tőzsdei ár alatt vannak. Ráadásul a Microsoft is kijött most egy hasonló szolgáltatással, Azure Purview néven.

Kevesebb jut másra Magyarországon?

Óvatosabbá váltak a magyar vásárlók, a kiskereskedelmi forgalom októberben csökkent, az év első tíz hónapjában pedig stagnált – írja Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Ez szerinte megfelel a várakozásoknak.

Az élelmiszerek, a gyógyszerek és az online forgalom tudott növekedni, a kiskereskedelem más területein viszont csökkenés volt. Az élelmiszereknél az inflációt meghaladó drágulás következett be. Emiatt a lakosság egy részénél kevesebb jut más termékekre. A lakosság elhalasztja a nagyobb vásárlásokat, mint 2008-2009-ben. A legfontosabb kérdés, hogy a karácsonyi szezon hogyan alakul. Jövőre növekedés jöhet, de ez a járványhelyzettől, a munkanélküliség és a fizetések alakulásától függ.

Izzadnak az amerikai gázvásárlók

Az amerikai földgáz ma különösen nagyot esett, 9 százalékkal 2,52 dollárra. A ma érkezett készletadatok nagy csalódást okoztak, a várt 13 helyett csak egymilliárd köblábbal csökkent a tározókban levő mennyiség. Egyébként a földgáz-befektetés telente, mint most is, elsősorban az időjárás megtippelését jelenti. Az utóbbi időben különösen enyhe volt az idő az USA-ban, a hálaadás körüli napokban is, így kevés gáz fogyott.

 

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40500 39800 40990 +0,35% 0 0 20 542 516 380 HUF 2026-02-06 17:10:15
MOL 3942 3884 4026 -0,95% 0 0 5 356 519 932 HUF 2026-02-06 17:12:24
MTELEKOM 1982 1954 1994 +0,30% 0 0 991 535 734 HUF 2026-02-06 17:05:06
RICHTER 11480 11120 11570 +1,32% 0 0 3 211 365 530 HUF 2026-02-06 17:07:57
OPUS 550 546 554 +0,18% 0 0 199 099 391 HUF 2026-02-06 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a Richter-árfolyam a hétvége előtt
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 18:14
Visszakapaszkodott a BUX-index 130 ezer fölé, és végül minimális emelkedéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját. A Richter délutánra tartogatta az emelkedést, a vezető részvények közül a gyógyszergyártó árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Jó a hangulat a Wall Streeten, az arany pedig ismét az 5000 dollárt közelíti
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 16:23
Pénteken 1,65 százalékkal emelkedett az arany határidős jegyzése, ezzel a múlt heti rali után ismét 5000 dollár közelében áll az árfolyam. Az amerikai tőzsde vezető indexei egyaránt emelkedéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Egyre távolodnak a 4000-es szinttől a Mol-részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 14:54
Csökkent a BUX-index és a vezető részvények is gyengültek pénteken délutánig. A Mol-árfolyam esett vissza a legnagyobb mértékben. 
Részvény / Deviza / Áru Jó hírt kaptak a kávéimádók
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 13:25
Öthavi mélypontra csökkent az arabica ára az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében arra az előrejelzésre, hogy a kávéfajta legnagyobb exportőre, Brazília termése jelentősen nő az idén tavalyhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnya bukfenc a tőzsdétől, nem így indult ez a nap
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,65 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Fekete csütörtök, halálspirál – már megint vége a bitcoinnak
Eidenpenz József | 2026. február 6. 11:34
Újabb fekete nap volt a kriptovaluta-piacon, a  bitcoin közel másfél éve nem látott mélységekbe süllyedt, és még simán zuhanhat tovább. Az okok számosak lehetnek, közük Donald Trumppal és az Epstein-aktákkal, összeesküvés-elméletekkel és halálspirállal. Megvalósulni látszik a forgatókönyv, amely négy évente ismétlődő esésektől és emelkedésekről szól, de ezekből a bitcoin előbb-utóbb mindig felállt.
Részvény / Deviza / Áru Eddig a magyar tőzsde hátát nézi Európa
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:29
Emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha meglátja, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Esett New York, a piac most nem vette meg az AI-sztorit
Imre Lőrinc | 2026. február 6. 06:45
Gyengüléssel zártak csütörtökön az Egyesült Államok irányadó tőzsdemutatói.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen: a forint új csúcsra ugrott
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 18:39
2024-es rekordot döntött az euróval szemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG