3p
Elképesztő káosz van a világ tőzsdéin, a befektetők totális pánikban vannak, mindenki próbál szabadulni a részvényeitől. Az eladási hullám elképesztő zuhanásokat hozott világszerte.
Elképedt kereskedők nézik a zuhanó árfolyamokat a New York-i Értéktőzsdén. Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

Csütörtök délelőtt még azt írtuk, hogy számos befektetőnél a 2008-as válságot idézi az elmúlt napok esése. Ami viszont nap közben történt az a legijesztőbb forgatókönyvet is túllépte, hiszen világszerte krach volt a piacokon. Elképesztő módon gyorsult az esés, évtizedes negatív rekordok dőltek meg.

A londoni FTSE-100 mutató 10,93 százalékkal gyengült, 1987 óta legnagyobb egynapi csökkenéssel zárt. A frankfurti DAX-index több mint 30 éve második legnagyobb veszteségével, 12,24 százalék mínuszban zárt, a párizsi CAC-40 index pedig 12,28 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést, ami a börze történetében a legnagyobb egynapi veszteség. Ami a magyar tőzsdét érinti, a BUX 11 százalékkal zuhant, a blue chipek közül a nagy vesztes az OTP lett, amely 17 százalékot veszített értékéből.

További árfolyamokat itt talál

Nem volt jobb a helyzet a tengerentúlon sem, a Wall Street mutatói is összeomlottak. A Dow Jones 2352,60 pontos szakadással zárt, ami 10 százalékos gyengülésnek fel meg. A mutató 21 200 ponton fejezte be a csütörtöki napot, ilyen alacsony szinten utoljára 2017 nyarán járt. Érdekesség, hogy a mostani zuhanás minden idők legnagyobb pontértékben számított esése volt, de ha százalékos veszteséget nézzük, akkor is bekerül a tőzsde feketekönyvébe, hiszen az eddigi 5 legnagyobb zuhanás között tartják immár számon 2020. március 12-ét.

Az S&P 500-as index 260 pontos veszteséget szenvedett, ami 9,5 százalékos zuhanást jelent, hasonló százalékos esésen van túl a Nasdaq mutatója, ami pontértékben 750 egységgel került alacsonyabb szintre.

Évtizedes mélypontok

A Dow Jones egyébként az 1987-es hírhedt Fekete Hétfő óta nem zuhant ilyen mértékben, tehát a félelmetes emlékeket hordozó 2008-as hitelválság idején sem. Felmerül persze, hogy a befektetők az elmúlt napokban túlreagálták az eseményeket, ám a mostanihoz hasonló pánikhelyzetekben a befektetők általában csak utólag értékelik a döntéseket. Jellemző, hogy a volatilitást jelző, és a médiában gyakran félelemindexként aposztrofált VIX történelmi csúcsra ugrott, 75,4 ponton zárt.

A hét elején látott napvilágot egyébként Goldman Sachs elemzése, amely az elmúlt 150 év tőzsdei eséseit tekintette át. A hétfői zuhanást követően ugyanis a Dow Jones indexe megközelített a korábbi csúcstól mért 20 százalékos veszteséget, amelyet az úgynevezett medve piac ismérvének szoktak tartani. Hiába korrigáltak ezt követően kedden a mutatók, az indexek szerdai és csütörtöki heves zuhanása miatt immár hivatalosan is medve piacról beszélnek az elemzők. Visszatérve a Goldman elemzésére, ők azt állapították meg, hogy az átlagos visszaesés ilyen esetekben nagyjából 30 százalékos, amelytől a csütörtöki zuhanást követően már csak néhány százalék választja el a vezető amerikai indexeket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG