2p
A kormányszóvivő arról beszélt csütörtökön, hogy spekuláció miatt gyengülhet a forint, majd finoman az MNB-re tolta a helyzet megoldását. A jegybank most reagált: nem osztják Kovács Zoltán véleményét arról, hogy forintárfolyam-ügyben mondanivalójuk lenne. Mintha egy kis feszültség alakulna a kormány és az MNB között a történelmi mélyponton lévő forint miatt.
Az EUR/HUF júniusban - friss árfolyamok >>

Csütörtökön újabb történelmi mélypontra esett a forint: a délutáni-esti órákban 329 forint fölött is járt az euró jegyzése a bankközi devizapiacon. Ebből jól látszik, hogy Kovács Zoltán kormányszóvivőnek délelőtti nyilatkozatával nem sikerült megnyugtatnia a befektetőket. Nem is csoda: a politikus (ahogy a kormány más ügyekben is szokta) belengette, hogy valamiféle támadás érheti a magyar devizát - egész pontosan úgy fogalmazott, hogy a magyar gazdaság makromutatói, teljesítménye nem adnak okot erre az árfolyamra, így nem zárják ki, hogy spekulációs folyamatok állnak a háttérben.

Kovács az MNB-re utalgatott - az MNB hárít

Kovács azt sem felejtette el megemlíteni, hogy az árfolyam-politika az MNB felügyelete alá tartozik. A finom üzenetre most reagált a jegybank, éppúgy, ahogy ebben a témában mindig szokott: nincs árfolyamcéljuk, a törvényben leírt feladatuk az inflációs folyamatok felügyelete és alakítása.

Az MNB közleménye pontosan úgy fogalmaz: törvényi mandátumának megfelelően a Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. "Álláspontját a Monetáris Tanács a múlt héten ismertette közleményében és a hozzá kapcsolódó inflációs jelentésben. Az MNB elnöke a Költségvetési Tanács tagjaként folyamatosan tájékoztatja a kormányt a makrogazdasági környezetről és annak változásairól. Nem osztva Kovács Zoltán kormányszóvivő véleményét, az MNB sem most, sem a jövőben nem kíván napi árfolyammozgásokat kommentálni."

A forint sokkal rosszabbul teljesített mostanában, mint a cseh vagy lengyel deviza. Részben az MNB esetleges lépéseitől, részben a nemzetközi tőkepiaci hangulattól függ, hogy merre megy. Szakértők a forintgyengülés hátteréről >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39000 38530 39470 -1,76% 0 0 28 641 082 920 HUF 2026-04-09 17:14:51
MOL 4008 3956 4008 +0,25% 0 0 1 827 442 398 HUF 2026-04-09 17:08:15
MTELEKOM 2230 2216 2242 -0,09% 0 0 1 400 673 936 HUF 2026-04-09 17:14:19
RICHTER 12400 12260 12580 -1,51% 0 0 5 468 998 680 HUF 2026-04-09 17:05:12
OPUS 430 426 441 -4,02% 0 0 182 788 662 HUF 2026-04-09 17:05:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek az árfolyamok New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:14
Megörültek a híreknek a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG