Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője úgy látja, nem várható jelentős mozgás a hazai tőzsdén. Az OTP keddi esése után jöhet egy kisebb emelkedés, a többi blue chipnél oldalazás, kisebb csökkenés valószínű a szakember szerint. Móró Tamás összességében a BUX enyhe csökkenésére számít.
Szintén nyugodt napot vár Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője, aki azonban a kedvező nemzetközi hangulat miatt enyhén pluszos nyitásra számít.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint törés nélkül folytatódhat a jó hangulat a világban. Ugyan nulla közeli nyitás várható Európában és a magyar piacon is, a folyamatos emelkedés azonban nem szerdán fog megszakadni - közölte. Az OTP-ben egy hete látható korrekció inkább csak az egyszeri nagyobb emelkedésnek teremti meg a lehetőséget - fogalmazott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,43 pontos emelkedéssel, 19 078,16 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,03 százalékkal erősödött.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Eltérően látják a szerdai kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők.
Részvényárfolyamok
részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
OTP | 29940 | 29820 | 30360 | -0,53% | 0 | 0 | 9 599 328 700 | HUF | 2025-09-08 | 17:07:24 |
MOL | 2880 | 2880 | 2920 | -0,69% | 0 | 0 | 611 529 576 | HUF | 2025-09-08 | 17:07:37 |
MTELEKOM | 1882 | 1882 | 1918 | -0,84% | 0 | 0 | 470 294 774 | HUF | 2025-09-08 | 17:05:05 |
RICHTER | 10380 | 10270 | 10410 | +1,07% | 0 | 0 | 914 013 670 | HUF | 2025-09-08 | 17:05:05 |
OPUS | 559 | 549 | 566 | +0,18% | 0 | 0 | 87 450 158 | HUF | 2025-09-08 | 17:05:24 |
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. |
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tiltakozik a kormány: ezt az uniós megállapodást nem nyelik le?
9 órája
-
Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
9 órája
-
A látszat csal: még mindig a nyugdíjasoknak fáj jobban a drágulás
10 órája
-
Megbukott a miniszterelnök, jön a politikai válság Európa egyik legjelentősebb országában
10 órája
-
Erre számíthat, ha hétfőn akar eurót venni
10 órája
-
Csak a Richter maradt talpon hétfőn
10 órája
-
Elérte a filmipar haragja Izraelt
11 órája
Mfor.hu Top24
- Két biztosítóegyesült engedélyét is visszavonta az MNB
- Vizsgálódik Kötcse után a rendőrség: ez hogyan történhetett?
- Évekig belelátott az Orbán család bányacégének pénzügyeibe, most lecserélték a könyvvizsgálót
- Fontos információt közölt az adóhatóság
- Nem fog örülni, ha látja, mi történt a forinttal
- Koppenhágában tiltakozott a magyar miniszter, és nem volt egyedül
- Jönnek az uniós pénzek, jól alakult a hiány augusztusban
Részvény / Deviza / Áru
Erre számíthat, ha hétfőn akar eurót venni
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:56
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru
Csak a Richter maradt talpon hétfőn
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,05 pontos, 0,2 százalékos csökkenéssel, 102 973,66 ponton zárt hétfőn, teljesítménye elmaradt az európai piacokétól.
Részvény / Deviza / Áru
Optimistán indult a hét Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 16:00
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru
Kavarja vagy nem kavarja? Trumpék újabb kriptós milliárdjai
Eidenpenz József | 2025. szeptember 8. 15:11
A Trump-család újabb és újabb kriptós befektetésekben tűnik fel, szaporodnak a milliárdjai, de egyben újabb és újabb botrányok törnek ki körülöttük. Persze mások sem szentek – vajon okos dolog megpróbálni átverni az Egyesült Államok elnökét?
Részvény / Deviza / Áru
Csak a Richter maradt legény a gáton
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 14:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,29 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru
Jól állnak a részvények, emelkedik a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,29 pontos nyitás után erősödött hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru
Emelkednek a tőzsdék, a Rába és a 4iG a nap nyertese
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 09:34
Minden emelkedik, ab Rába és a 4iG lehet a nap nyertese.
Részvény / Deviza / Áru
Rosszul indította a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 07:46
Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru
Egy vasárnapi online meeting miatt lesz majd olcsóbb a tankolás?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 16:16
Donald Trump kedvéért megpróbálják növelni a kitermelést az OPEC+ országok, hogy lejjebb nyomják az árat – egyelőre nem túl nagy sikerrel.
Részvény / Deviza / Áru
Őrületes ajánlat: ő lehet a világ első dollárbilliomosa
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 7. 14:51
Az elmúlt negyedévek inkább a Tesla vesszőfutásáról szóltak, ennek ellenére az amerikai elektromosautó-gyártó újabb és újabb ígéretekkel próbálja meggyőzni a részvényeseit, hogy higgyenek a projektben. A feltámadás és a szebb jövő egyik legfontosabb záloga, hogy motiváltan tartsák Elon Musk vezérigazgatót. Erre a célra pedig még a világ leggazdagabb emberénél is a pénz az egyik legmegfelelőbb eszköz.
Heti top
- Itt a bejelentés Trump egészségügyi állapotáról 2025. szeptember 3. 06:26
- Tovább eszkalálódik az ukrajnai háború 2025. szeptember 2. 10:21
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- A kutyának sem kell a kínai elektromos autó Európában 2025. szeptember 5. 11:34
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Friss
Agrár
Tiltakozik a kormány: ezt az uniós megállapodást nem nyelik le?
A miniszter elmondta, mi a baj az EU-Mercosur megállapodással.
9 órája
Makro / Külgazdaság
Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
Elindult a nagy kereskedelmi átrendeződés.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Órákon belül megbukhat a miniszterelnök Európa egyik kulcsországában
2025. szeptember 8. 14:32
-
Itt az adóhatóság bejelentése: mindenkit érint
2025. szeptember 8. 08:24
-
Nem akárki érkezik Magyarországra
2025. szeptember 8. 13:59
-
Megbukott a miniszterelnök, jön a politikai válság Európa egyik legjelentősebb országában
2025. szeptember 8. 19:05
-
Furcsa részlet derült ki a Lengyelországban lezuhant drónról
2025. szeptember 8. 15:34
