2p
A csütörtöki EKB-ülés és különböző politikai kockázatok késztethették kivárásra az európai befektetőket hétfőn, három emelkedéssel zárt hét után. Az olaj nagyon szépen emelkedik, a vasérc egyenesen száguld. Budapest az árral szembe menve is tudott emelkedni, a forint kissé gyengült.
(Fotó: EKB)

EKB-ra vártam, piros részvényt láttam… bár a Húsvét még odébb van, ezzel a rigmussal össze is lehet foglalni a mai napot. Főleg a csütörtöki EKB-ülés előtti kivárás befolyásolhatta az európai részvénypiacokat, bár az EU-Törökország menekültügyi meccs, a görög reformok megoldatlan helyzete, a szélsőjobb erősödéséről árulkodó német helyhatósági választások is óvatossá tehették a befektetőket.

Egy másik egyszerű magyarázat szerint három hetet is pluszban zártak az európai tőzsdék, nem árt egy kis pihenő. Az európai részvényárfolyamok mindenesetre nap közben jobbára mínusz egy százalék körüli eséssel forogtak, estére ez valamelyest csökkent, 0,5 százalék környékére. Ebben szerepe lehetett annak, hogy az amerikai piacok szerény, pár ezrelékes pluszt értek el az ottani kereskedés elején.

Budapesten a BUX index Európával szembe ment, 0,7 százalékos emelkedést ért el, mind a négy nagyobb cégünk részvénye hozzájárult ehhez. A Richter 1,3 százalékkal 5277 forintra, a Mol 0,8 százalékkal 15 400-ra, az OTP 0,4 százalékkal 6384 forintra erősödött, a Telekom is 0,7 százalékkal többet ért a végére. A bankpapír mínuszból tornázta fel magát, a többi részvény is le-leesett néha, de nem tartósan.

A forint gyengült, a 310,20 forintos euró 1,4 forinttal volt a péntek esti felett, de nem jelent túl nagy változást az előző pár héthez képest. A dollár ismét erősödni kezdett, talán ez vetette vissza az arany emelkedését is. A kőolaj viszont jó forában volt, a kezdeti 1-2 százalékos drágulás estére 5-6 százalékosra nőtt.

Ma 19 százalékkal emelkedett egyetlen nap alatt a vasérc tőzsdei árfolyama, ez a kínai gazdaságélénkítési tervek miatt indult meg, de állítólag nagy szerepe volt benne a shortzárásoknak is.

A Volkswagen délelőtt mínusz 4-5 százalékos, este 3 százalékos mínuszban volt, ma is folyamatosan érkeznek a dízelboránnyal kapcsolatos új és új hírek. A Commerzbanknál új vezetőt jelentettek be, enyhén nőtt az árfolyam.

A JP Morgan a részvénykitettség csökkentését javasolta a befektetőknek a jelenlegi, az utóbbi hetekben megemelkedett árakon.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42820 42810 43400 +0,38% 42800 42820 8 867 498 520 HUF 2026-11-05 15:41:58
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 519 116 701 HUF 2026-11-05 15:40:52
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2876 2880 859 010 084 HUF 2026-11-05 15:41:49
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12950 12960 595 023 920 HUF 2026-11-05 15:41:35
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 36 539 242 HUF 2026-11-05 15:40:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG