1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Szertefoszlottak az év eleji pozitív várakozások, miszerint lassú fellendülésre számítunk Magyarországon - mondja Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom első embere. A távközlési cég gyorsjelentése nem sok jót ígér a részvényeseknek, továbbra is csökkenő EBIDTA-val számol a cég, de ehhez durván faragnia kell kiadásait. A különadók és a megszorítások nyomják a piacvezető távközlési céget.

A társaság csütörtökön közzétett, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült, konszolidált tőzsdei gyorsjelentése szerint az árbevétel a második negyedévben 145,46 milliárd forint volt, ami 1,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A számok mögött
Látványos Telekom-eredmény, aminek nem szabad örülni. Tovább >>>

A Magyar Telekom Nyrt. 10,68 milliárd forint nettó eredményt ért el 2012 második negyedévében, ez közel két és félszerese az egy évvel korábbi 4,36 milliárd forintos nyereségnek; a jelentős idei növekedést azonban részben a tavalyi alacsony bázis magyarázza. A társaság gyorsjelentésében kevés pozitívum található, a részvényesek aggódhatnak.

A Telekom helyzetértékelése

Venni vagy eladni?
Történelmi mélypontra, 409 forintra esett a Magyar Telekom részvények árfolyama hétfőn. A kurzus lemorzsolódása a májusi osztalékfizetést követően gyorsult fel, amikor a kormányzat bejelentette a távközlési cégek telefonadóját. Mi tegyenek a részvényesek? Részletek >>>

Az európai gazdasági kilátások romlása és az adósságválság továbbra is sújtja a nyitott magyar gazdaságot. A 2012-es GDP előrejelzések jelentősen csökkentek, az elemzői és a kormányzati prognózisok 2012-re csupán kb. fél százalékos GDP növekedést jeleznek Magyarországon. A munkanélküliségi ráta továbbra is igen magasan, tíz százalék felett marad, a magyar fizetőeszköz volatilitása pedig várhatóan továbbra is fennmarad. A költségvetési hiány tartása végett a kormány 2 százalékponttal emelte az áfát, és különadót vetett ki a szektorra. A Telekom EBIDTA-eredményét idén várhatóan több 24 milliárddal fogja csökkenteni a szektorális különadó, ebben még nincs benne a második félévre bevezetett telefonadó - ez újabb 8 milliárdot visz el. A csoport megérezte a kormány kiadásainak visszafogását is, hiszen a T-System legnagyobb üzleti ügyfele az állam.

Szertefoszlott álmok .

A megszorítások miatti feszesebb belső fogyasztás, a különadók és a külső környezet bizonytalansága (melybe beletartoznak az előre nem látható kormányzati intézkedések is) mind-mind olyan tényező, ami újabb kihívások elé állítja a menedzsmentet.

Mattheisen: erős nyomás alatt a távközlési költések
2012. második negyedévben a csoportszintű bevételek ismét emelkedtek a Rendszer Integrációs/IT valamint az energiaszolgáltatásból származó bevételek változatlanul erős hozzájárulásának köszönhetően. A bevétel-növekedést a mobil szélessávú és az interaktív TV szolgáltatások iránti kereslet és az okostelefon-értékesítés további növekedése is segítették - olvasható a jelentésben Christoph Mattheisen elnök-vezérigazgató nyilatkozata. 

Piaci pozícióinkat vizsgálva elmondható, hogy minden üzletágunkban meg tudtuk őrizni piacrészünket, sőt volt ahol további bővülést is elértünk. Meggyőződésünk, hogy ez kedvező kiindulópont lehet a növekedéshez, amint a gazdasági környezet javulásnak indul - így Mattheisen.

A magyarországi gazdasági környezetben tapasztalható erősödő negatív tendenciák és szabályozói hatások azonban továbbra is kedvezőtlen hatással vannak a hagyományos hangalapú bevételeinkre. Emiatt szertefoszlottak az év eleji pozitív várakozások, miszerint lassú fellendülésre számítunk Magyarországon. A háztartások pénzügyi helyzete változatlanul feszített, mivel a jövedelmek reálértéke csökken, a munkanélküliség továbbra is rendkívül magas szinten áll és a forintárfolyam kedvezőtlen alakulása miatt nőttek a deviza alapú hitelek törlesztő részletei. Ennek következtében erősödő nyomás alá kerültek a távközlési költések Magyarországon, ami felerősítette a hagyományos hangalapú bevételek csökkenését a második negyedévben. Mivel a növekedést mutató üzletágaink nem tudták teljes mértékben ellensúlyozni a magas jövedelmezőségű hangalapú bevételek kiesését, a működéshez kapcsolódó EBITDA a második negyedévben 9%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest - írja az elnök-vezérigazgató.

Teljes évre továbbra is a működéshez kapcsolódó EBITDA 4-6%-os csökkenésére számítunk. Ennek elérése érdekében 2012. második felétől széleskörű, jelentős költségcsökkentési intézkedéseket vezettünk be, nem csupán az általános költségek, de a marketing, a készüléktámogatások és az ügynöki díjak esetében is. Az ősztől életbe lépő vezetékes és mobil áremelés is hozzájárul majd EBITDA célkitűzésünk teljesítéséhez. Az egyre romló EBITDA trendek ellenére a bevételekre vonatkozóan kedvezőbbek a kilátások. Az év első felében 2%-kal nőttek a bevételek 2011 első félévhez képest, ami kissé meg is haladja az éves szintű célkitűzésünket, mely szerint bevételeink változatlanok maradnak vagy legfeljebb
2%-kal csökkennek - zárul Mattheisen nyilatkozata.



Több előfizető, kevesebb bevétel

A mobil bevételek 2012 második negyedévében 74,8 milliárd forintot tettek ki a 2011. második negyedévi 75,8 milliárd forintos bevétellel szemben (1,3%-os csökkenés). A kismértékű csökkenést főként az alacsonyabb hang alapú bevételek okozták. Ezen csökkenéseket nagymértékben ellentételezték a magasabb mobilinternet-bevételek Magyarországon, valamint a Telekom macedón és montenegrói leányvállalatának eredménye, valamint a magasabb mobil berendezés- és készülékértékesítésből származó bevételek a magyarországi mobil szolgáltatásokhoz kapcsolódóan.

A mobil hang alapú bevételek 4,8%-kal, 50,8 milliárdra estek vissza 2012 második negyedévében a 2011. azonos időszaki 53,4 milliárd forintról.

Magyarországon az erős verseny következtében lecsökkent kimenő percdíjak 3,5%-kal alacsonyabb hang alapú kiskereskedelmi bevételeket eredményeztek. A kártyás előfizetői szegmens bevételei mind az alacsonyabb fajlagos forgalom, mind az ügyfélszám visszaesése következtében csökkentek. A magasabb előfizetői szám ellenére az előfizetéses szegmens bevételei szintén csökkenést mutattak, melyet az alacsonyabb percdíjak és a lecsökkent fajlagos forgalom okozott.

A Makedonski Telekom alacsonyabb mobil hang alapú bevételeit az ügyfélszám és az átlagos percdíjak csökkenése eredményezte, melyet csak részben ellentételezett a fajlagos kimenő forgalom növekedése. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek 12,3%-kal csökkentek a mobil végződtetési díjak mérséklődése miatt mind Magyarországon, mind Montenegróban.

Montenegróban többen parkolnak, hasít a mobilnet

A nem hang alapú szolgáltatások magasabb bevétele elsősorban a megemelkedett mobilinternet bevételeknek köszönhető Magyarországon és külföldi leányvállalatoknál egyaránt, mivel az előfizetők száma és a forgalom is növekedett 2012 második negyedévében.

A tartalomszolgáltatásból származó bevételek emelkedése Montenegróban szintén hozzájárult a növekedéshez, mely az SMS-sel történő parkolás fokozott igénybevételének köszönhető.

Vesszük a drágább okostelefonokat

A mobil szolgáltatások berendezés- és készülékértékesítésből származó bevételei 2012 második negyedévében 13,3 %-kal emelkedtek 2011 azonos időszakához képest, elsősorban a magyarországi mobil tevékenységnek köszönhetően. A bevételek emelkedését a készülékek megnövekedett átlagára magyarázza, mely a magasabb árfekvésű okostelefonok értékesítési volumenének növekedésével valamint a kártyás ügyfeleknek nyújtott készüléktámogatások csökkenésével áll összefüggésben. A

Külföldi leányvállalatoknál a berendezés- és készülékértékesítés bevételei csökkentek, melyet a Makedonski Telekom esetében a kevesebb készülék- és kellékértékesítés magyaráz, míg a Crnogorski
Telekomnál a marketing kampányok különböző dinamikájának tudható be a készülékértékesítés csökkenése.

Csökkenő bevétellel számolnak

Az első fél évben a nettó profit 21,3 százalékkal 23,7 milliárd forintra nőtt, a bevételek pedig 2,1 százalékkal emelkedve 292,11 milliárd forintot értek el.

A társaság teljes évre vonatkozó előrejelzései nem változtak: továbbra is a működéshez kapcsolódó EBITDA 4-6 százalékos csökkenésével és változatlan vagy legfeljebb 2 százalékkal csökkenő bevétellel számol a menedzsment.

A telekommunikációs szektorra kivetett különadó nagysága nagyjából megegyezett a KBC Securities előzetes várakozásaival, a 6,37 milliárd forintos prognózisunkkal szemben 6,1 milliárd forinton alakult a második negyedévben. A következő negyedévben jön a telefonadó, a szektorra kivetett különadót ugyanis jövő év január 1-jétől vezetik ki.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30800 30610 30890 +0,49% 30780 30800 6 235 845 630 HUF 2025-10-21 15:37:34
MOL 2744 2720 2746 -0,94% 2742 2744 940 574 700 HUF 2025-10-21 15:37:34
MTELEKOM 1770 1760 1780 -0,11% 1766 1770 592 472 654 HUF 2025-10-21 15:37:34
RICHTER 10330 10210 10350 -0,19% 10300 10330 614 482 320 HUF 2025-10-21 15:37:34
OPUS 543 537 549 -0,37% 543 544 171 303 514 HUF 2025-10-21 15:35:56
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Leég a Mol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 14:45
BUX (köztes 2): 104 104,79 pont, +0,3 százalék 14.30 órakor
Részvény / Deviza / Áru Lelohadt a kezdeti lelkesedés Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a 0,50 pontos pluszos nyitás után ugyan csökkent, ám a kereskedés két és fél órája után is 0,1 százalékkal a pozitív tartományban tudott maradni.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen is van: Budapest lekörözte Nyugat-Európát
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 09:32
A Budapesti Értéktőzsde kiválóan nyitott, nem úgy a frankfurti. Az árupiaci termékek (az arany, az olaj és a gáz) árfolyama egyaránt csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Hüledezhet, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 07:33
Gyengült a hazai fizetőeszköz reggel.
Részvény / Deviza / Áru Trump bebikázta New Yorkot
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:08
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Töri a fejét, milyen állampapírt vegyen?
Eidenpenz József | 2025. október 21. 05:43
Változó idők, feszültségek, válságok, kiszámíthatatlanság, amerre nézünk. Ebben a környezetben elvileg a változó kamat lenne szerencsésebb, de mi van, ha még a bizonytalanság is bizonytalan? Mikor jó a változó, és mikor a fix állampapír?
Részvény / Deviza / Áru Egyik szemünk sír, a másik nevet, ha a forintra nézünk
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 19:06
Így alakultak az árfolyamok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A 4iG, a Mol és az OTP részvényesei örülhettek hétfőn, de nem mindenkinek volt jó napja
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 18:47
Nagyot ralizott a 4iG, Nyugat-Európában is jó volt a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru A befektetőknek is tetszik a Trump-Putyin csúcs?
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 16:21
Az amerikai tőzsde jól nyitott, a budapesti jól is megy.
Részvény / Deviza / Áru Megmérte a piac a forintot, és az ütésből csak most jöttünk vissza
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 14:47
Közel két hét kellett ahhoz, hogy túltegye magát a forint Nagy Márton és Orbán Viktor nyilatkozatain, amelyek enyhe nyomást helyeztek a Varga Mihály vezette Magyar Nemzeti Bank vállára. A piac reakciója egy szempillantás alatt rámutatott arra, hogy mennyire törékeny a hazai fizetőeszköz idei szárnyalása. Emellett a 14. havi nyugdíj ötletének bedobása, és annak költségvetési megvalósíthatósága is szóba került a Trend FM hétfői műsorában, ahol ezúttal is vendégként szerepeltünk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG