4p

A cég árbevétele az elemzői várakozásokat megközelítve, 0,3 százalékkal 241,2 milliárd forintra emelkedett a második negyedévben, adózott eredménye pedig a várakozásokat meghaladva, 29,3 százalékkal 57,7 milliárd forintra nőtt a tőzsde honlapján szerdán közzétett cégjelentés szerint.

Az elemzői konszenzus a negyedéves bevétel növekedését 0,8 százalékra (242 milliárd forint), a nyereségemelkedést pedig 25 százalékra (54 milliárd forint) tette.

A jelentés szerint az eredmények alakulásában a növekvő adatigény mellett jelentős szerepet játszottak bizonyos egyszeri profitnövelő tételek is, ezért a Magyar Telekom módosította év elején megfogalmazott célkitűzésének egyes részeit. A cég megerősítette, hogy 2025-ben 1-3 százalék közötti bevételnövekedést vár. A módosított nettó eredmény és a szabad cash flow pedig előreláthatólag legalább 200 milliárd forintot tesz majd ki az évben, korábban az előbbit 190 milliárd forint, utóbbit 180 milliárd forint körül várták.

Az összes bevétel 3,9 százalékkal 482,9 milliárd forintra nőtt az első hat hónapban, az adózott nyereség 42,4 százalékkal 113,4 milliárd forintra emelkedett.

A csoport bevétele nagyjából változatlan maradt 2025 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest, mivel az adat és konnektivitás iránti keresletnek köszönhető bevételnövekedést ellensúlyozta az alacsonyabb rendszerintegrációs és informatikai (RI/IT) bevétel, a készülékértékesítés csökkenése és a ViDaNet vezetékes leányvállalat értékesítésének hatása. A jelentés szerint 5,2 milliárd forint egyszeri pozitív cash flow-hatás jelentkezett a ViDaNet leányvállalat értékesítéséből, illetve az eladáshoz kapcsolódó 6,4 milliárd forint hitel engedményezése. A ViDaNet eladásához kapcsolódó követelés fennmaradó 2,4 milliárd forint összegű részét 2025 júliusában rendezték.

A mobilbevételek 1,8 százalékkal, 143,2 milliárd forintra nőttek 2025 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest, a mobil-adathasználat folyamatos növekedésének következtében.

A vezetékes bevételek kis mértékben csökkentek éves szinten, 76,5 milliárd forintot tettek ki 2025 második negyedévében, a vezetékes szélessávú bevételek növekedését ellensúlyozta a kiskereskedelmi hang alapú és TV bevételek csökkenése. A rendszerintegrációs és informatikai bevételek 6,8 százalékkal csökkentek éves szinten, 21,5 milliárd forintra, ami a magyarországi projektek elérő ütemezését tükrözi.

A jelentés szerint a bruttó fedezet éves szinten 1,6 százalékkal 153,9 milliárd forintra javult 2025 második negyedévében, a magasabb szolgáltatási bevételeknek, a követelések kisebb értékvesztésének és a távközlési adó csökkenésének köszönhetően. A közvetett költségek éves szinten 18,0 százalékkal 44,5 milliárd forintra csökkentek 2025 második negyedévében, ami a távközlési pótadó kivezetéséből eredő kedvező hatást, valamint a magasabb egyéb működési bevételeket tükrözi. Ezek bőven ellensúlyozták a személyi jellegű ráfordítások emelkedését – írták.

A távközlési pótadó 2025. január 1-jétől megszűnt, ez 9,1 milliárd forinttal javította éves összevetésben az eredményt a negyedévben.

Az EBITDA (a kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) éves szinten 12,6 százalékkal 109,3 milliárd forintra nőtt.

A jelentésben idézik Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki elmondta: továbbra is erős profitnövekedést értek el, az EBITDA AL (a kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, korrigálva az eszközhasználati jog után elszámolt értékcsökkenéssel és kamattal) éves összehasonlításban 13,1 százalékkal, a módosított nettó eredmény pedig 27 százalékkal nőtt.

Ezek az eredmények lehetővé teszik, hogy felfelé módosítsák éves célkitűzésüket: jelenlegi várakozásaik szerint az EBITDA AL értéke 2025-ben eléri majd a korábban meghatározott célkitűzésben szereplő tartomány felső határát, a 15 százalékos növekedést – tette hozzá. Tovább bővítették az optikai hálózat lefedettségét, így országszerte már 3,9 millió gigabites elérési ponton keresztül csatlakozhatnak az ügyfelek a Telekom hálózatához.

Fejlesztéseket hajtottak végre mobilhálózatukon is, növelték kapacitását és elérték, hogy lakosságszám-arányos 5G kültéri lefedettség 23 százalékos éves bővüléssel elérje a 86 százalékot – tette hozzá. A második negyedévben a lakossági ügyfelek átlagos havi adathasználata 16 GB volt, ami 20 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – írták.

A Magyar Telekom a BÉT prémium kategóriás kibocsátója, részvényeinek árfolyama az elmúlt egy évben 994 és 1810 forint között mozgott, szerdán 1750 forinton zárt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG