1p
Több mint egy éve nem volt olyan olcsó a Magyar Telekom részvénye, mint délelőtt. A papírok egy hete osztalékszelvény nélkül forognak, de ez nem indokolja a lejtmenetet, ahogy a mai gyorsjelentés sem. A tegnap bejelentett különadó hírét viszont rosszul fogadták a befektetők, akik egyre bizonytalanabbak a folytatást illetően. Közben erősödik a magyar tőzsde.

Több mint egy éves mélypontra esett a Magyar Telekom részvények árfolyama a budapesti tőzsdén, miközben egyébként pozitív korrekció van a magyar részvénypiacon annak ellenére, hogy a nemzetközi porondon folytatódott az esés. A távközlési papírok tegnap szenvedték el a nagy esést, ma már csak nagyon enyhe lecsorgásban vannak. A részvényár 465 forint körül áll, több mint egy éve nem volt ennyire olcsó.

A tegnapi esés hátterében elsősorban az a miniszteri bejelentés áll, amely szerint a kormány elfogadta a távközlési adót, ez pedig egyelőre nem tudni mekkora plusz terhet jelent majd a cégnek. A másik oka az olcsó papírnak, hogy több mint egy hete osztalékszelvény nélkül forog, ez pedig akkor egy természetes, 8 százalék körüli eséssel járt együtt. A ma reggel közzétett gyorsjelentésben nem volt nagy meglepetés, az elemzők szerint a cég jövőjével kapcsolatban több új kérdést is felvetett az újabb adóteher.

A Magyar Telekom a budapesti részvénypiac egyik legellenállóbb részvénye. Hagyományos osztalékpapír, általában a részvényár 10 százalékát kiosztva részvényenként évente. Emiatt szokott az lenni, hogy a csökkenő állampapír-hozamok, illetve alapkamat fölveri az árát. A rendszeres és stabil osztalék miatt ugyanis előszeretettel tartják a befektetők biztos hozamú eszközként, ahogy az állampapírokat is. Friss árfolyamok>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46710 45850 46710 +1,61% 0 0 20 528 581 070 HUF 2026-07-02 17:13:02
MOL 3800 3680 3840 +3,60% 0 0 2 886 291 578 HUF 2026-07-02 17:05:17
MTELEKOM 2660 2626 2684 +1,29% 0 0 575 497 692 HUF 2026-07-02 17:08:43
RICHTER 12110 12060 12350 -0,08% 0 0 1 592 623 820 HUF 2026-07-02 17:13:28
OPUS 365 355 365 +2,82% 0 0 3 973 283 HUF 2026-07-02 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:25
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,37 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:54
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:21
Csütörtöki nyitás.
Részvény / Deviza / Áru Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:01
Itt vannak a friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsent a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:46
Nem ment jól a biznisz szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG