3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 847,4 pontos, 0,8 százalékos emelkedéssel, 107 141,14 pontos új történelmi csúcson zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 22,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a magyar tőzsde átlag feletti forgalomban az európai piacokhoz képest felülteljesítő volt.

Az OTP új csúcsra emelkedett, miután a JPMorgan és az Autonomous Research is vételi ajánlás mellett, 36 ezer forintra, illetve 36 332 forintra emelte 12 havi célárfolyamát.

A Mol erősödése mögött a százhalombattai finomító újraindításáról szóló hétfői hírek álltak – tette hozzá az elemző. A Mol 76 forinttal, 2,59 százalékkal 3014 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 430 forinttal, 1,38 százalékkal 31 700 forintra nőtt, forgalmuk 13,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1800 forintra csökkent, forgalma 495,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,67 százalékkal 10 400 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9966,73 ponton zárt szerdán, ez 22,71 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Az OTP vitte a prímet
Az OTP vitte a prímet
Fotó: DepositPhotos.com

Vegyes zárás Európában

A STOXX 600 index 0,10 százalék csökkenéssel, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,02 százalék emelkedéssel fejezte be a szerdai kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,64 százalékkal végzett magasabban, a frankfurti DAX index 0,63 százalékkal csökkent, a CAC 40 index Párizsban 0,19 százalékkal alacsonyabban állt meg a kereskedés végére. Milánóban az FTSE MIB index 0,22 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,36 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.

Az olaj ára három egymást követő napi csökkenés után szerdán emelkedett a legfrissebb készletadatokra, valamint az orosz olajra kivetett amerikai szankciók első piaci következményeire reagálva.

Az amerikai készletek a múlt héten a vártnál nagyobb mértékben csökkentek. Egy Indiába tartó orosz tartályhajó pedig visszafordult, és visszatért a Balti-tengerre. Az indiai finomítók ideiglenesen felfüggesztették az orosz olaj új vásárlásait, amíg hivatalos iránymutatás nem érkezik, bár az állami tulajdonú IOC megerősítette, hogy továbbra is folytatja a szabályoknak megfelelő importot. Ezen aggodalmak ellenére egyes elemzők kételkedtek abban, hogy a szankciók jelentősen szűkítenék a kínálatot, különösen mivel az OPEC+ a következő ülésén minden bizonnyal újabb termelésnövelést fog bejelenteni. A WTI nyersolaj ára az európai kereskedési idő végén hordónként 60,92 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben, napi 1,29 százalék emelkedéssel, a Brent ára pedig 1,40 százalékkal ment feljebb 65,29 dollárra.

Az arany ára szerdán ismét átlépte napközben az unciánkénti 4000 dolláros küszöböt, az elmúlt napok árcsökkenéséből profitáló felvásárlásoknak köszönhetően. Az arany spot jegyzése az európai kereskedési idő végén unciánként 3997,65 dolláron állt, 1,15 százalék emelkedéssel. A dollárindex 0,01 százalékkal áll magasabban, 98,67 ponton. Az eurót 1,1661 dolláron jegyzik, 0,09 százalék erősödéssel. (MTI)

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36370 35370 37000 +2,91% 0 0 8 233 782 470 HUF 2026-03-17 17:09:37
MOL 3810 3712 3842 +1,17% 0 0 1 970 667 640 HUF 2026-03-17 17:05:15
MTELEKOM 2050 2015 2065 +0,49% 0 0 1 067 002 760 HUF 2026-03-17 17:12:03
RICHTER 11840 11750 11880 -0,34% 0 0 1 384 027 720 HUF 2026-03-17 17:11:03
OPUS 499 495 510 -1,77% 0 0 123 286 560 HUF 2026-03-17 17:05:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A tarkóján érezte a hideg szelet a forint, összeszedte magát
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 18:40
A magyar fizetőeszköz a keddi napon erősödni tudott a bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra az OTP szárnyalása már érezte a ritkuló levegót
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Mennyire volt aranybánya az aranybánya?
Eidenpenz József | 2026. március 17. 15:40
A történelmi csúcsokat döntögető arany vajon mennyire növelte az aranybányák árfolyamát? Mennyire jártak jól azok, akik részvényeket vásároltak nemesfém helyett? Rövid távon nagyon jól, több évre visszatekintve nem egyértelmű a kép. De a részvények most sem tűnnek drágának.
Részvény / Deviza / Áru Óvatos emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 15:20
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP részvényesei a délutáni felhők felett érezhetik magukat
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 15:05
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,09 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP vitte a prímet kedd délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:17
És húzták a BUX-ot is magukkal.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsentek az európai tőzsdék, a BUX még tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:38
Minden szem a Hormuzi-szorosra szegeződik.
Részvény / Deviza / Áru A keddet sem kezdte valami fényesen a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 07:44
Igaz, a svájci frankhoz képest kicsit erősödni tudott. Friss árfolyamok kedd reggel.
Részvény / Deviza / Áru Csipkedték magukat a befektetők Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 06:24
Erőteljes emelkedéssel zártak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 18:38
Javítani tudott a forint reggel óta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG