3p
Minden az olaj körül forgott szerdán, az OPEC megállapodásra jutott, amit az olaj ára 7-8 százalékos emelkedéssel ünnepelt. A magyar tőzsdén is az olajrészvény ment fel leginkább, a forint megint gyengült, az euró átlépte a 312, majd rövid időre a 313 forintos határt is. Esik viszont az arany és az ezüst.

A hetek, hónapok óta várt esemény bekövetkezett, nyolc éve először kitermelés-csökkentésben állapodtak meg az olajexportáló országok szervezetének képviselői (OPEC). Ennek nyomán az olaj ára óriási menetelésbe kezdett, este hatkor közel kilenc százalékos pluszban volt, a WTI 49,15, a Brent 51,55 dolláron.

Az olaj a részvénypiacokat is jó kedvre derítette, az európai Stoxx 600 Oil & Gas energiarészvény-index például 3,6 százalékkal emelkedett. A német DAX index 0,2, a francia CAC 0,7, a brit FTSE 100 0,2 százalékkal ment fel. Az USA részvénypiaca is optimistán kezdett, de aztán ez lassan alábbhagyott. Pedig egy jó munkaerő-piaci adat is jött odaát.

Az S&P 500 index 0,1 százalékos pluszban, a Nasdaq indexe viszont 0,7 százalékos mínuszban van. Ennek egyik oka a biotechnológiai részvények mélyrepülése volt, de a nagy internetes gigászok (Facebook, Amazon, Google) is elég nagyot esnek.

Budapesten 0,7 százalékos emelkedést ért el a BUX index és ezzel ismét kissé 30 ezer pint felett tudott zárni. A legnagyobb mértékben érthető módon a Mol emelkedett, 1,8 százalékkal 18 450 forintra, a Richter és a Magyar Telekom 1-1 százalékkal ment fel (5895, illetve 492 forintra). Az OTP 0,3 százalékkal 7956 forintra csúszott le.

A forint ismét gyengülni kezdett, délben még 311 alatt is volt az euró, de estére 312,90-re emelkedett az ára, ami 1,1 forintos drágulás. Sőt, kora este egy rövid időre 313,20-ra is felugrott. A dollár is újra erősödésbe fogott, ez is közrejátszhat a forint és más kelet-európai devizák, mint a złoty és a török líra gyengülésében. Az euró/dollár 1,0580 környékére süllyedt, a dollár/jen 114,25-re ment fel.

Fájni fog a Telekomnak a Digi érkezése a magyar mobilpiacra – írja a KBC Equitas. Árverseny várható és előfizetőket veszíthet a tőzsdei társaság, ennek ellenére a brókercég nem változtatott korábbi vételi ajánlásán. Németországban a Linde és a Praxair fúziója okozott némi pezsgést a tőzsdén, erről az Equilor írt.

A nemesfémeknek nem tett jót az általános optimizmus, az arany 1,2, az ezüst 0,7 százalékos mínuszban van (1174, illetve 16,5 dollár körül).

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG