2p
A forint alig mozdul, a lengyel valuta sok hónapos csúcson. A tőzsdék esnek, a legfőbb amerikai index el is érte az első támaszt, ami megfordította. Itthon az OTP esett sokat, biztos sok van még a Groupama által eladott papírból. A Richter szembement a piaccal, majdnem fél százalékot emelkedett.

A forint meglehetősen szűk sávban mozog nagyjából 308 és 310 között az euróhoz képest, most megállapodott a sáv közepén, 309-en. A lengyel zloty ezzel szemben tovább tudta folytatni erősödő trendjét, egy euróért már csak 4,25-öt kell adni.

Euró/lengyel zloty

A dollár kissé gyengült az euróval szemben, 1,09-ig. Az utóbbi időben még mindig túl sokan várták a dollár erősödését, abból kiindulva, hogy az amerikai kamatszint növekvő pályára állt, az eurózónában pedig még kötvényvásárlási program folyik. Ugyanakkor, ha mindenki megvette spekulatívan a dollárt, nincs már akinek eladhassa, másrészt Európa is kénytelen lesz az amerikai útra lépni és szigorítani a monetáris politikát.

Az amerikai tőzsdék ma eséssel nyitottak, így október óta először van kialakulóban egy eső hónap, viszont ma az S&P 500 index alá is vágott az 50 napos mozgóátlagnak (a grafikonon kékkel), és onnan fel is pattant, így a nap eleji esés nagy részét ledolgozta.

S&P 500

Európában is kitartott a reggel indult esés, a DAX épp, hogy alázárt a 12 ezer pontos szintnek bő fél százalékos esés után, a francia CAC-40 viszont visszakapaszkodott 5000 pont fölé.

Itthon az OTP esett 1,3 százalékot, 8170 forintig. Gyaníthatóan arról van szó, hogy a Groupama által a múlt héten 7800 forintos áron a tőzsdén kívül eladott 800 ezer darab részvényből a vevőknek maradt még bőven, és mivel még mindig el lehet adni 3-4 százalék nyereséggel, ezt meg is teszik.

A Mol egy százalékkal esett 20 225 forintig, a Telekom 0,4 százalékkal 487 forintig, a Richter viszont emelkedett 0,4 százalékkal, 6505 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42950 42970 8 004 818 190 HUF 2026-11-05 15:08:47
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2892 810 781 576 HUF 2026-11-05 15:05:45
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 24 627 085 HUF 2026-11-05 15:06:54
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG