3p

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtökön úgy döntött, hogy változatlanul marad az irányadó refinanszírozási műveletek nulla százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintje.

A kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatai a jelenlegi, vagy alacsonyabb szinteken maradnak egészen addig, ameddig a tanács nem tapasztalja, hogy az előrejelzési időszakban az inflációs kilátások határozottan megközelítik a 2 százalékhoz megfelelően közeli, de az alatti szintet, és amíg ez a közeledés nem jelenik meg konzisztensen a trendinfláció dinamikájában.

Folytatódik a kötvényvásárlási akció (fotó: MTI)
Folytatódik a kötvényvásárlási akció (fotó: MTI)

A kormányzótanács bejelentette azt is, hogy legalább 2022 márciusának végéig folytatja a pandémiás vészhelyzeti vásárlási programban (PEPP) a nettó eszközvásárlást a teljes, 1850 milliárd eurós keretösszeg erejéig, de addig mindenképp, amíg úgy nem ítéli, hogy a koronavírus válságszakasza véget ért. A testület a finanszírozási feltételek és az inflációs kilátások együttes értékelése alapján arra számít, hogy a PEPP keretében a vásárlásokat a következő negyedévben jelentősen nagyobb ütemben bonyolítják le, mint az idei év első hónapjaiban.

Rugalmasan vásárol a piaci feltételeknek megfelelően azzal a szándékkal, hogy megakadályozza a pénzügyi feltételek olyan szigorodását, amely nem konzisztens a világjárvány által a prognosztizált inflációs pályára gyakorolt lefelé irányuló hatásnak az ellensúlyozásával.

Ha sikerül fenntartani a kedvező finanszírozási feltételeket olyan eszközvásárlási tranzakciókkal, amelyek a PEPP nettó vásárlási időhorizontja alatt nem merítik ki a keretet, akkor nem kell a keretösszeget teljes mértékben felhasználni. Ugyanígy, a keretösszeg szükség esetén újrakalibrálható, hogy megmaradjanak a kedvező finanszírozási feltételek, amelyekkel könnyebben lehet a negatív pandémiás sokknak az inflációs pályát érő hatását ellensúlyozni.

Legalább 2023 végéig továbbra is újra befektetik a PEPP alapján vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket. A PEPP-portfólió jövőbeni kifutását mindenesetre úgy kezelik, hogy elkerüljék a megfelelő monetáris politikai iránnyal való interferenciát - áll a testület közleményében.

Folytatódnak az eszközvásárlási program (APP) keretében végzett nettó vásárlások havi 20 milliárd eurós ütemben. A kormányzótanács továbbra is arra számít, hogy az APP alatti havi nettó eszközvásárlások addig lesznek folyamatban, amennyi idő szükséges ahhoz, hogy megerősödjön az irányadó kamatok alkalmazkodó hatása, és röviddel azelőtt befejeződnek, hogy ismét elkezdi emelni az EKB az irányadó kamatait.

A kormányzótanácsnak emellett az a szándéka, hogy az APP keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést teljes egészében továbbra is újra befekteti hosszabb időszakon keresztül azután, hogy elkezdi az EKB irányadó kamatainak emelését. Addig végzi ezt, ameddig szükséges annak érdekében, hogy fennmaradjanak a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politika.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG