A nettó nyereséget alakító tényezőket elemezve a jelentés ismerteti: az üzemi eredmény ugyan csak mérsékelten (84 ezer euróval, 2 százalékkal) emelkedett, amiben az AMRI bérleti szerződésének megszüntetéséből eredő 193 ezer euró bevételkiesés és a peres eljárás 152 ezer euró költsége játszott szerepet, a pénzügyi eredmény ugyanakkor jelentősen javult (477 ezer euróval, 23 százalékkal), elsősorban a kamatköltség csökkenésének eredményeként. A nyereséget terhelő adó 158 ezer euróval magasabb az előző évi egyszeri tétellel csökkentett bázisnál.
Az AMRI Hungary Zrt. bérleti szerződés megszűnésének hatása a 2012. évi nettó eredményt 0,35 millió, a 2013. évi várható eredményt 1,1 millió euróval rontja a jelentés szerint. A társaság fenntartja a harmadik negyedévi jelentésben közölt eredmény előrejelzését, így 2013-ra változatlanul 1,7 millió euró nettó profitot vár, kizárólag a megkötött és érvényes bérleti szerződéseket figyelembe véve, az épületek jelenlegi 84 százalékos kihasználtsága mellett. A Graphisoft Park részvényeit 2012. november 5-i hatállyal a tőzsde "B" kategóriájába sorolták át, mert másodízben nem felelt meg az "A" kategória követelményeinek. A papír utolsó záróára február 14-én 861 forint volt. Az elmúlt egy évben a papír legmagasabb tőzsdei árfolyama 1075 forint, a legalacsonyabb 812 forint volt.
A Graphisoft Park SE 2012 negyedik negyedévében 429 ezer, az év egészében 1,844 millió euró adózott profitot ért el, amely 0,9, illetve 28 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - derül ki az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság tőzsdei gyorsjelentéséből.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41600 | 41190 | 42050 | -0,31% | 0 | 0 | 30 865 063 250 | HUF | 2026-04-30 | 17:05:07 |
| MOL | 4136 | 4000 | 4166 | +2,27% | 0 | 0 | 3 560 674 246 | HUF | 2026-04-30 | 17:10:56 |
| MTELEKOM | 2456 | 2456 | 2500 | -1,05% | 0 | 0 | 1 905 943 950 | HUF | 2026-04-30 | 17:10:11 |
| RICHTER | 13070 | 12720 | 13170 | +2,35% | 0 | 0 | 4 370 981 480 | HUF | 2026-04-30 | 17:06:29 |
| OPUS | 328 | 295 | 328 | +11,75% | 0 | 0 | 232 872 045 | HUF | 2026-04-30 | 17:14:33 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Jó lapokat osztottak Magyar Péternek Brüsszelben? Ez Viszont Privát
5 órája
-
Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
7 órája
-
Gin a pálinkafőzdéből? Irány a világelit
7 órája
-
Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
8 órája
-
Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
8 órája
-
A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
9 órája
-
Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
9 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter a 100 millió forintról: mindent visszafizetünk
- Hegedűs Zsolt: Új rend jön az egészségügyben
- Túlélési verseny a fokhagymapiacon
- Budapesti lakosok, banki ügyfelek – mutatjuk a május eleji változásokat!
- Hirtelen esnek az olajárak – ez áll a háttérben
- Máris elérték Trumpnál: kivezeti a nyalánkságot a vámok közül
- Tengernyi adatot loptak a kormányközeli médiacégtől – nyilvánosságra hozták
Részvény / Deviza / Áru
A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru
Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru
Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru
Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru
Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru
Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru
Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru
Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru
Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru
Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Heti top
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Horváth László ül be Szécsi helyére a parlamentbe
17:19
-
Sior: rajzok haza 84.
15:52
-
Családi okokra hivatkozva lép vissza Szécsi, Gulyás „harag nélkül megértette”
12:55
-
Éles hangvételű írás bírálja az egri színházi viszonyokat
11:38
-
Bódi Zsolt képviselő sértő közgyűlési kijelentése után vizsgálatot követelnek Vágner Ákos polgármestertől
10:46
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
2026. május 1. 10:44
-
Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
2026. május 1. 09:51
-
Bod Péter Ákos: Baráti elválás a forinttól
2026. május 1. 06:04
-
Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
2026. május 1. 09:24
-
Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
2026. május 1. 15:12
Erre már érdemes felfigyelni. 

