2p
Csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a vezető európai értéktőzsdéken, annál is inkább, mert az ázsiai indexek reggel, az amerikai kontinens mutatói tegnap este erősen mínuszosak voltak.

A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 24-25 pontos, a frankfurti DAX-30 48-49 pontos, a párizsi CAC-40 pedig 18-19 pontos mínuszban kezdheti a kereskedést. Hasonló esést jelzett előre az IG Markets is a Dow Jones hírügynökségnek, ez mindhárom mutatónál 0,4 százalékos veszteséget jelentene – írja az MTI.

A Bloomberg szerint a japán Nikkei 0,7, a hongkongi Hang Seng 2,0, a kínai Shanghai Composite pedig négy százalékos mínuszban járt ma reggel. A főbb amerikai indexek hétfőn 0,6-0,8 százalékos eséssel zártak, a brazil Bovespa 3,3 százalékkal zuhant.

Kevés fontos makrogazdasági adat várható kedden. Európában folytatódik az euróövezeti tagországok pénzügyminisztereinek találkozója, valamint megjelenik a német és a francia októberi külkereskedelmi forgalom statisztikája. Ezeket leszámítva a nagy-britanniai októberi ipari és feldolgozóipari termelés adata lesz fontosabb.

Hétfőn csökkenéssel zártak az európai tőzsdék, mínuszban járt a BUX is, bár a zárószakaszban nulla közelébe húzták vissza. Az óvatosságot indokolta, hogy pénteken tőzsdezárás után a Standard & Poor's hitelminősítő leértékelte az olasz közadósságot, majd hétfőn a német ipari termelés növekedésének októberi lassulásáról, a kínai külkereskedelem romló novemberi teljesítményéről és a japán gazdaság előzetesen számítottnál nagyobb harmadik negyedévi visszaeséséről érkeztek adatok.

Az euró/dollár reggel 1,2330 körül járt, a forint nem igazán változott, az euró 305,90 forint volt ma reggel. Az olaj további esésbe kezdett, az arany 1204 dollár körül tartja magát.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 24390 24100 24400 +0,49% 24370 24390 1 453 920 480 HUF 2025-04-17 12:10:58
MOL 2868 2854 2894 -0,07% 2860 2868 262 678 366 HUF 2025-04-17 12:10:47
MTELEKOM 1622 1606 1622 +1,00% 1622 1624 98 710 612 HUF 2025-04-17 12:09:18
RICHTER 10430 10330 10480 +0,48% 10400 10440 182 865 060 HUF 2025-04-17 12:09:06
OPUS 535 529 540 +1,33% 533 536 46 552 234 HUF 2025-04-17 11:37:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szemtelenül sokat kell fizetni egy euróért
Privátbankár.hu | 2025. április 17. 08:46
Nem túl acélos a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Itt a rekord, ide menekülnek a befektetők
Privátbankár.hu | 2025. április 17. 06:36
Nagy a bizonytalanság.
Részvény / Deviza / Áru Boldogan tér nyugovóra, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. április 16. 19:12
A hazai fizetőeszköz nemcsak az uniós pénzzel, hanem a többi devizával szemben is erősödött szerda estére a reggeli jegyzéséhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A világ hangulata rányomta a bélyegét a magyar tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2025. április 16. 18:01
Továbbra is bizonytalanok a befektetők a recessziós félelem és a vámháború közepette.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump kísértete járja be Európát – csak a forint hány rá fittyet
Csabai Károly | 2025. április 16. 12:19
A hazai fizetőeszköz tartotta magát az euróval szemben, míg a dollárhoz képest még picit erősödni is tudott. A borús nemzetközi hangulatban esnek a tőzsdék, a BUX méretes délelőtti bukóját csak a Mol drágulása fékezte. Az energia- és a nemesfémjegyzések felfelé tartanak, ezzel szemben a kriptók rossz sora nem változott.
Részvény / Deviza / Áru Bevesz egy nyugtatót, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. április 16. 08:56
Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kíváncsi, mi van a forinttal? Nézze meg, mi történt kedden!
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 18:44
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt rossz napja a pesti börzének
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 17:56
A nemzetközi tőzsdékkel együtt emelkedett a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Visszavonulót fújt a Pfizer
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 12:55
A fogyókúrás gyógyszer fejlesztése nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. 
Részvény / Deviza / Áru Meglepő dolog történt az OTP-vel, tőzsdei kanárik a szénbányában
Eidenpenz József | 2025. április 15. 12:33
Ismét szépen emelkednek a tőzsdék Európában és Magyarországon is. A forint stabil, az OTP kapott egy bókot. Donald Trump valószínűleg a vámokkal kapcsolatos problémát sem érti, aminek súlyos következményei lehetnek, a tőzsdei reakció csupán kanári a szénbányában. A dollár most az új kriptovaluta?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG