2p
Két nap meredek tőzsdei zuhanás után a harmadikon érkezett egy kis megnyugvás, sőt nem is kicsi, hiszen az európai részvények átlagosan 2,5 százalékkal mentek fel. Magához tért az olaj, kissé esett az arany, a magyar eszközök pedig felülteljesítették a többit. De nem biztos, hogy itt a vége.

A Brexit utáni másnaposság? Technikai korrekció? Vagy egy komolyabb forduló kezdete? Nem tudni, a tőkepiacon is folyik a találgatás, de emelkedtek az árfolyamok. Biztató jelek, hogy a britek, vagy politikusaik mintha nem akarnának valóban kilépni az EU-ból és keresnék a kibúvókat. Sokféle tárgyalás kezdődött az EU-nál, az EKB-nál és országokon belül, a kimenetelük viszont még bizonytalan.

Az európai részvénypiacok ma mindenesetre határozott emelkedéssel kezdtek, volt olyan időszak is, hogy 3-4 százalékkal emelkedett több index. A végére kissé csillapodott az optimizmus, a Stoxx 600 index 2,5, a DAX 1,9, az FTSE 100 2,7 százalékkal ment fel. Megállt a dollár erősödése, a font gyengülése, az arany drágulása és az olaj esése is.

Budapesten alig több mint egy százalékos indexemelkedéssel kezdődött a nap, de aztán fokozatosan tovább gyorsult, a nap végén már 3,3 százalékos volt a plusz, így túltettünk az európai átlagon. A Mol ment ezúttal a legjobban, 4,1 százalékkal 16 650 forintra. Az OTP 3,6 százalékkal 6400-ra, a Richter három százalékkal 5460-ra, a Telekom 1,8 százalékkal 444-re drágult.

A kisebb papírok közül az FHB 10,7 százalékkal 465 forintra száguldott. A forint fél százalékkal erősödött, 1,6 forinttal lejjebb, 317,10-nél járt este az euró.

A Bloomberg kommentára szerint annak ellenére tudott emelkedni ma a Volkswagen részvénye, hogy a cég által tető alá hozott, az amerikai hatóságokkal és járműtulajokkal kötött megállapodás valamivel többe került a várnál (mintegy 15 milliárd dollárba). A VW a cikk szerint a 2016-os várható eredmény 5,9-szeresén forog, ez a BMW-nél és a Daimlernél 6,9 illetve 6,8.

Az Equilor hírlevele szerint tegnap euró/forint short, azaz forinterősödésre játszó stratégiát kezdtek 318-nál. Ma délelőtt éles korrekció indult, így jó esély van rá, hogy innen ismét forinterősödés következik, melynek során az első fontosabb támasz 315-nél található.

Európában főleg a bankokat és egyes autógyárak papírjait vették. Az USA-ban jól teljesített sok technológiai részvény is, a Nasdaq indexe 1,5, az S&P 500 1,1 százalékkal ment fel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42860 42850 43400 +0,47% 42850 42860 8 738 874 410 HUF 2026-11-05 15:31:41
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4990 4996 3 354 420 366 HUF 2026-11-05 15:32:46
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2880 849 116 504 HUF 2026-11-05 15:34:14
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 32 155 041 HUF 2026-11-05 15:30:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG