2p

Az amerikai elnök elrendelte: a legnagyobb szövetségi nyugdíjalap nem fektethet be Kínában.

Donald Trump elnök új rendelkezése értelmében a legnagyobb amerikai szövetségi nyugdíjalap nem fektethet be kínai vállalatok részvényeibe, mert ez a kormányzat álláspontja szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára.

Az amerikai elnök bejelentésére azt megelőzően került sor, hogy nyilvánosságra került: a mintegy 600 milliárd dolláros vagyont kezelő Szövetségi Nyugdíjtakarékossági Beruházási Alap (TSP) kínai vállalatokba való befektetéseket fontolgat.

A The Wall Street Journal című lap idézte kedden Eugene Scalia szövetségi munkaügyi miniszter hétfőn kelt levelét, amelyet a tárcavezető a nyugdíjalap igazgatótanácsa elnökéhez, Michael Kennedyhez intézett. A levélben Scalia leszögezte: "Trump elnök rendelkezésére az igazgatótanácsnak azonnali hatállyal le kell állítania" azokat a lépéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy 5,9 millió amerikai szövetségi dolgozó és nyugdíjas pénzét a kínai tőzsdén fektesse be.

A munkaügyi miniszter közölte azt is, hogy Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó és Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója levélben hívta fel figyelmét a kínai vállalatokba történő esetleges befektetések "szükségtelen nemzetbiztonsági kockázataira". O'Brien és Kudlow szerint az elnöki döntés válasz arra, hogy "a kínai kormányzat eltitkolta az új típusú koronavírusra vonatkozó alapvető fontosságú információkat".

A Scaliához címzett levélben O'Brien és Kudlow kitért arra is, hogy "egy kínai vállalatok elleni bojkott vagy szankció" kockára teheti az amerikai nyugdíjalap profitját is. A TSP szóvivője szerint a nyugdíjalap az év második felében szándékozott megjelenni a kínai tőzsdén.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG