5p
További nemzetközi terjeszkedést tervez a Norbi Update, az eddigi három mellett további hét országban, amihez azonban szükség lesz a nemsokára induló részvényjegyzés sikerére. Három-négy millió eurós költségvetéssel három évig Andre Agassi amerikai teniszező lesz a cég marketingarca.

Zsúfolásig megtelt teremben tartották a sajtótájékoztatót a Norbi Update Nyrt. tőzsdére menetele alkalmából. Schóber Norbert elmondta, hogy a következő három évben egy világsztár lesz a cég marketingarca, 3-4 millió eurós – egy másik megfogalmazás szerint több millió dolláros – marketing-költségvetéssel. A slusszpoénként leleplezett táblán Andre Agassi amerikai teniszezőt mutatta be, aki jövő héten érkezik Budapestre. A „Norbi Update” márkanév háttérbe fog szorulni, az „Agassi Update” lesz az előtérben – derült ki.

Ne a multik mondják meg

„Még 1997-ben háromszázezer forintot, minden pénzemet a fitness-üzletágba fektettem, videokazettákat kezdtem forgatni, majd mindig visszaforgattam a pénzt az üzletbe” – mondta el Schóbert Norbert, a cég igazgatótanácsának elnöke. Sem a privatizációból, sem állami támogatásokból nem részesült, a valódi piacon kellett boldogulnia, ami nem volt könnyű, de nem is lehetetlen – tette hozzá.

 

Magyarországon a lakosság több mint a fele túlsúlyos, nagyon sok a cukorbeteg is, a szénhidrátterhelés csökkentése rengeteg sikert tud hozni – tette hozzá. A továbbiakban hosszasan beszélt termékeikről és a franchise-hálózatról. „Nem multik mondják meg, mint kell csinálnunk” – jegyezte meg.

Itt is lehet üzletet csinálni

A társaságnál főként a jogdíjak, a kereskedelmi árrések csapódnak le, hasonlóan, mint a McDoalds-nál vagy a Shell-nél. Ez a piac így is évi tízmilliárd forint. „Nekem hitet ad, hogy háromszázezer forintból lehet csinálni évi tízmilliárdos forgalmat, politikai háttér, maffiaháttér nélkül” – állította.

A tőzsde Norbi szerint a jövőt árazza, üzleti terveik viszont, amelyeket a Buda-Cash Brókerházzal készítenek, viszont pesszimisták. „Mindenből csak egy alsó középértéket határoztunk meg, nem akarok ígérni, sportoló vagyok. Csak akkorát lépek, hogy ne húzódjak meg, így állunk neki ennek a részvény-értékesítésnek is” – mondta el. Magyarország szerinte jó hely, nem kell innét elmenni, lehet piacot csinálni, sikert elérni, „még egy olyan egyszerű gyereknek is, mint én” – tette hozzá. A hiteltől ódzkodik, mert azt vissza kell fizetni, ezért is döntöttek a részvénykibocsátás mellett.

Nyugaton sokkal drágább a péksüti

De mire kellenek a társak, a kisbefektetők, az intézményi befektetők? Arra, hogy a társaságnak legyen olyan tőkéje, amivel tovább lehet haladni, például külföldön is lehet terjeszkedni, Bécs, Szerbia, Csehország, ebben az évben tíz országra terjesztenék ki a hálózatot. Elismerően nyilatkozott a magyar mezőgazdaságról és élelmiszerekről, a péksütemények tőlünk nyugatabbra például két és félszer annyiba kerülnek, mint itt.

 

Európában Norbi szerint mindössze 67 low carb (alacsony szénhidráttartalmú) termék van, amelyeket tíz cég készít. A Norbi Update-nek már most is sokkal több terméke van, jövőre négyszáz lesz. Minden országba csak Magyarországi gyártású termékeket szállítanak majd, kivéve, ahol ezt esetleg jogszabály nem engedi.

 

Hét országot hódítanának meg

A két tulajdonos, Norbert és Réka legalább 800 ezer, legfeljebb 2,2 millió részvényt értékesít, majd rögtön zártkörű tőkeemelést hajt végre 800 millió forint értékben, készpénzért, vagyis a befolyó összeget visszaforgatja a cégbe – mondta el Ómolnár Miklós kommunikációs igazgató. (Egy tíz forintos névértékű részvény ára 990 forint lesz.)

A tranzakció végén mintegy 840 millió forintnyi plusz tőke lesz a cégben. Eddig három országban voltak jelen, az idén még hét országban meg szeretnének jelenni. Országonként 50-100 tagú bolthálózatot szeretnének kiépíteni, Magyarországon 112 üzletük van. Hosszú évek óta ez lehet a legnagyobb értékű hazai részvénykibocsátás.

Hatmilliárdra becsülik a céget

Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője szerint 2013-ban nyolc hónapos lezárt üzleti éve volt a társaságnak. A cég legnagyobb tétele a marketingkiadás és az lesz a jövőben is, tavaly is több mint 300 millió forintot költött erre. A teljes nettó árbevétel 425 millió forint volt, az adózott eredmény 94 millió forint.

 

Török Bálint szerint azonban nem a múlt alapján, hanem a jövőbeli várható teljesítmény alapján árazták a részvényeket 990 forintra. A cég értékét 6,2 milliárd forintra becsülik, az árbevételi terv középtávon évi 2,0-2,2 milliárd forint, 1,0-1,2 milliárd forint éves szabad cash flow-val. Külön értéknek tartják, hogy a cégnek nincsen adóssága.

 

Jövő héten jegyzés

Előzetesen üdvözölte Katona Zsolt, a BÉT vezérigazgatója a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-t a tőzsdén, bár a cégnek a tőzsdére jutáshoz még sikeres részvénykibocsátást kell végrehajtania. Reményét fejezte ki, hogy még sok sikeres magyar magánvállalkozás fog eljutni a tőzsdére. Elmondta, hogy a Xetra bevezetésével a BÉT-re kerülő cégek „bekerülnek Európa vérkeringésébe”, nemzetközi befektetőktől is jobban tudnak majd tőkét bevonni.

A részvények jegyzése szeptember 8-tól 26-ig tart majd a Buda-Cashnél és három másik brókercégnél.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG