3p
Miután jelenleg az ingatlanpiac a befektetési piacok talán legforróbb szegmense jelenleg, ezért remek lehetőség ingatlancégbe fektetni azoknak, akik nem akarnak közvetlenül ingatlant vásárolni. A Waberer György nevéhez fűződő BILK elsőként megy szabályozott ingatlantársaságként tőzsdére, remek osztalékkilátásokkal, ráadásul euróban.
Wáberer György. (Kép forrása: MTI, Szigetváry Zsolt)

A társaságot Wáberer György, a jónevű és már tőzsdén lévő szállítmányozási cég korábbi tulajdonosa alapította 16 éve, és azóta egy egész kis városrésszé nőtt a Budapest déli határán, vasutak, autópályák és a Duna közelében kialakított ingatlan-komplexum. A BILK logisztikai Nyrt. bruttó bérbeadható területe 182 ezer négyzetméter, emellett rendelkezik 384 kamion parkolóval, és 13 538 négyzetméter külső tárolóval.

Tőzsdére menetel, jegyzés

A cég most valamennyi részvényét tőzsdére viszi, és azok legalább 25, legfeljebb 49 százalékát felkínálja, hogy lejegyezhessék a befektetők. A jegyzés ma kezdődik és július 4-ig tart. Ami külön érdekesség, hogy a jegyzés euróban zajlik, és a tőzsdei kereskedés is a közös európai devizában fog zajlani. Ezt az teszi lehetővé, hogy a cég árbevétele jórészt euróeban keletkezik, ugyanakkor a társaság úgy gondolja, hogy ezáltal kifejezetten vonzó lehet azoknak a befektetőknek, akik euróban szeretnének jó hozamot elérni, miután jelenleg az euróban elérhető kockázatmentes hozam igen alacsony.

SZIT

A cég SZIT-ként, vagyis szabályozott ingatlanbefektetési társaságként lép tőzsdére, ami arra kötelezi a céget, hogy eredménye legalább 90 százalékát kifizesse osztalékként. (A BILK az első társaság, ami már a bevezetéskor SZIT-ként működik; a BIF és a Graphisoft Park a közelmúltban, már tőzsdei cégként alakult át SZIT-té.) Így a befektetők kellemes és stabil osztalékhozamra számítanak, ugyanakkor tisztában kell lenniük azzal, hogy ez a cég nem az a kategória, ahol a nagy növekedésből eredő meredek árfolyam emelkedésre lehet számítani.

A Privátbankár.hu kérdésére, miszerint a cég tervez-e új ipari parkokat létesíteni, Wáberer György elmondta, hogy ilyen tervek nincsenek, sőt, a SZIT, mint forma, nem is alkalmas nagy volumenű befektetésre, mivel, mint említettük, a nyereség 90 százalékát ki kell fizetni osztalékként. A társaság azonban még a közelmúltban vásárolt egy hét és fél hektárnyi területet telephelye közelében, ahol 32 ezer négyzetméteres raktárfejlesztést terveznek.

Lehetőségek

A BILK kihasználtsága jelenleg 98,4 százalékos, azaz gyakorlatilag teljes, és hosszú távú, stabil bérlőkkel rendelkezik. Növekedési lehetőséget jelenthet az erős keresletből és a gazdasági növekedésből adódóan a bérleti díjak emelkedése, és a piactól függően az ingatlanárak emelkedése is, persze ez az a tényező, ami változhat, visszaesés idején ebben csökkenés is lehet, ahogy bármilyen ingatlan esetében.

A BILK mindezek alapján alapvetően osztalékpapír, azoknak ajánlható, akik stabil hozamot szeretnének hosszabb távon is, ráadásul euróban. E tekintetben egy jó kamatozású, kis kockázatú kötvényhez hasonlíthatjuk a papírt, avagy, ahogy a szakzsargon mondja, egy fejőstehénhez, amely folyamatosan nagy hozamot biztosít, mondhatni tejel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG